Címlap
AJTP-s kirándulás Lengyelországba PDF Nyomtatás E-mail
2013. március 29. péntek, 21:29

Az AJTP diákjainak megadatott az a lehetőség, hogy Lengyelországba utazhassanak Grőber tanár úr vezetésével.

Indulásunk napján az időjárás nem kedvezett kirándulócsoportunk számára. A ránk váró hosszú utat hóviharban kellett megtennünk. Ennek eredményeképpen éjjel 1-kor érkeztünk meg a Hotel Junior Krakus nevű szállásunkra. A vendéglátóink meleg fogadtatással, és finom étellel vártak minket.

Első utunk Auschwitzba, a munkatáborba vezetett. A Láger bejáratánál ez a felirat állt: „Arbeit macht frei” (A munka szabaddá tesz). Az itt töltött pár óra megrázó, de egyben felejthetetlen volt. Majd ezután utunkat a wieliczkai bányába vettük, amelynek történetét angolul ismerhettük meg, és nagy élményt nyújtott a legszebb részeinek felfedezése.

Krakkó városának megtekintése egy napot vett igénybe. Megnéztük a Wawelt, a Jagelló Egyetemet (Collegium Maius), órajátékát is meghallgattuk. Szabadidőnkben a Posztócsarnok piacán vásároltunk szuveníreket a haza váró családtagjainknak. A napot a Mária templom megtekintésével zártuk.

Harmadnap eljött a hazautazás ideje, de útközben megálltunk Szlovákiában az Árva várnál, ahol szintén angol idegenvezetést kaptunk. Megtudtuk, hogy a vár a Thurzó család birtokában volt. Utolsó megállónk az egyik híres bányavárosba, Besztercebányára vezetett, ahol rövid sétát tettünk.

Ezután úti célunk Pápa volt, ahova szerencsésen megérkeztünk este fél 9-kor. Minden diák felejthetetlen élményekkel tért haza.

Németh Tímea
Berkes Liliána
13.F

további képek

Módosítás dátuma: 2013. március 29. péntek, 21:57
 


Joomla!. XHTML and CSS.