Címlap
Nagy vagy! PDF Nyomtatás E-mail
2015. február 24. kedd, 22:47

Február 21-én került megrendezésre Győrben a TV2 által szervezett „Nagy vagy” elnevezésű televíziós vetélkedő. Iskolánkat 5 fiú és 5 lány képviselte. Csapatunk a nagyon erős mezőnyben és kiélezett küzdelemben az előkelő 2. helyet szerezte meg.


Csapattagok:

  • Orbán Blanka (9. ny),
  • Tóth Márta (10. a),
  • Rédei Enikő (10. a),
  • Vass Szimonetta (10. a),
  • Koncz Lilla (10. g),
  • Mórocz Barnabás (11. g),
  • Nemes Máté (13. a),
  • Szili Ákos (12. a),
  • Kőhalmi Márton (10. a)
  • Krivácsy Benjámin (11. g).

Bővebben:

Előzetes jelentkezés után elfogadták iskolánk nevezését a „Nagy vagy”című televíziós vetélkedőre. A mezőnybe 18 csapatot választottak be, természetesen az ország minden részéből. A csapatokat három csoportba osztották. A középdöntő feladataival kezdődött az új győri uszodában a vetélkedő. Sajnos két feladatot elrontottunk, de a harmadik feladatnál, amikor „jéghegyet” kellett megmászni, javítottunk csoportbéli pozíciónkon. Ezt követően az arénában folytatódtak a középdöntő küzdelmei. A szárazföldi feladatok nagyon jól sikerültek csapatunknak, így a csoportban a 4. helyen végeztünk. Továbbjutottunk az elődöntőbe. Itt csak szárazföldi feladatokat kellett teljesíteni, ami nekünk abban a pillanatban már nagyon jól ment. Lelkesedés sem hagyott alább, így bekerültünk a döntőbe. Nagyon erős csapatokkal kellett megküzdeni. A döntőben az utolsó dupla pontot érő feladat előtt az első öt helyen lévő csapat között csak 6 pontnyi különbség volt. A versenyt a falmászás zárta. Nagy teher volt ez, az utolsó két versenyzőnkön, hiszen itt még bármi megtörténhetett volna. Versenyzői rutinjuknak köszönhetően, azonban biztosan, fegyelmezetten és legfőképpen gyorsan hajtották végre a feladatot. Sajnos a teljes győzelemhez még sem volt elég, két ponttal lemaradva a 2. helyen végeztünk.

Nem utolsó sorban nagy segítséget nyújtott az a 30 szurkoló diák, akik odaadóan, hatalmas kitartásról téve tanúbizonyságot segítették, lelkesítették csapatunkat a három forduló során reggel nyolc órától egészen tizenegy óráig.

Módosítás dátuma: 2015. február 24. kedd, 22:57
 


Joomla!. XHTML and CSS.