Címlap
Irány az Őrség! PDF Nyomtatás E-mail
2013. április 20. szombat, 19:51

A 2013. áprilisi bennmaradós hétvégén a 10.F meghódította az Őrséget.

Kalandunk 13-án, szombaton kezdődött. Reggeli után, 7:35-kor a portán vártunk eligazításra, majd pár perc múlva már buszon találtuk magunkat. Előttünk állt egy másfél órás utazás.

9 óra: a célpont a sárvári Nádasdy-kastély, ahol egy nagyon közvetlen idegenvezető mutatta be a csodás épületet. Sok érdekességet tudtunk meg a Nádasdy család életéről, miközben bejártuk a kastélyt.

11:30: célpont a jáki templom. Kalauzunk a plébános úr volt, aki – mint ahogy később megtudtuk – személyesen is találkozott II. János Pál pápával!

A plébános úr nagyon kedves volt és sok érdekességet mesélt, így boldogan hagytuk el Jákot.

13 óra: a küldetés „megsemmisíteni” a körmendi Halászcsárda legfinomabb ételeit. A feladatot maradéktalanul teljesítettük!

15 óra: célterület a Batthyány – kastély és Dr. Batthyány – Strattmann László Múzeum. Itt betekintést nyerhettünk a Batthyány család történetébe a XII. századtól napjainkig. Az interaktív kiállításon megnézhettük a család személyes tárgyait is. A program végeztével elindultunk a nap utolsó állomásra, Szentgotthárdra.

17:30: az elfoglalandó szállásunk, a III. Béla Szakképző Iskola és Kollégiumban volt. Megfáradt katonákként foglaltuk el a szobákat, pakoltunk le, majd nekiláttunk a finom vacsorának.

19 óra: a cél: feltérképezni a terepet, megnézni a várost. Véleményünk szerint Szentgotthárd az egyik legszebb település, ahova eddig eljutottunk.

Vasárnap, reggeli után, miután összeszedtük magunkat és a menetfelszerelésünket, elindultunk következő úticélunk felé.

10 óra: a helyszín Szalafő-Pityerszer. Itt az Őrség falvaira máig jellemző honfoglalás-kori szeres településszerkezetet, a házak berendezéseit és az őrségi népi építészet emlékeit láthattuk.

11:30: ekkor már Őriszentpétert ostromoltuk. Elsőként a Szikszai Edit Néprajzi Gyűjteményt vettük szemügyre. Mint ahogy a nevében is szerepel, itt népművészeti tárgyakat, a népi kultúra eszközeit láthattuk, majd a Református templomot, azután az Árpád-kori Szent Péter Apostol-templomot tekintettük meg.

13 óra: az ellenség a Bognár Étterem fogásainak hada, melyre sikeres csapást mértünk.

14 óra: célállomás a magyarszombatfai Őrségi Vadászati Kiállítás, ahol a hazánkban elejtett vadak trófeái mellett olyan érdekességeket is láthattunk, mint például pitonbőr, hópárduc és különböző afrikai vadak. A vadászmester izgalmas történeteit is nagy átéléssel hallgattuk. A program végére sok információval tértünk vissza a buszra, amely egyenesen a következő cél felé „repített”.

15 óra: elkövetkezett a hétvége megkoronázása, az utolsó állomás, a magyarszombatfai Kecskefarm. Itt különleges technikával készült kecskesajtokat kóstolhattunk meg, majd megnéztük a kecskéket és az eszközöket, amelyekkel a sajtok készülnek.

18:30: indulás a bázis felé. Az úton mindannyian elaludtunk, így gyorsan visszaérkeztünk Pápára. A kollégium kapuját átlépve felfedezőkből újra diákok lettünk.

Tóth Márk
10.F
Módosítás dátuma: 2013. április 20. szombat, 20:05
 


Joomla!. XHTML and CSS.