Címlap
Öregdiákok a Türr-napokon PDF Nyomtatás E-mail
2013. március 29. péntek, 23:01

Tegnap a „vidám nappal” indult, ma pedig a „komoly nappal” folytatódott a Türr-napok rendezvénysorozata. A Türr István Gimnázium és Kollégium a hagyományoknak megfelelően idén is megtartotta a két napos Türr-napokat.

A keddi napon a kikapcsolódásé és a sporté volt a főszerep, a komoly napon azonban minden évben olyan volt türrös tanulók az előadók, akik híresek lettek. A gondosan összeállított programért idén a 12.A osztály felelt, akik a mai napra tizenöt előadót hívtak az intézménybe, emelve ezzel a nívós esemény színvonalát.

Németh Zsolt igazgató érdeklődésünkre elmondta, a komoly nap elsődleges célja, hogy olyan előadássorozatot kínáljanak a diákoknak, ami más, mint amit a hétköznapokon megszoktak.

- Szeretnénk segíteni a pályaválasztásban, hiszen olyan előadásokat is hallhatnak, ami a későbbiekben döntő lehet abban, hogy azt az adott pályát miért válasszák. Fontosnak tartjuk még, hogy erről volt türrös diákok beszéljenek, akik ebből az iskolából indultak el. A gyerekeket szeretnénk ösztönözni arra, hogy tanuljanak, hiszen szorgalommal és megfelelő kitartással nagyon komoly eredményeket lehet elérni. A Türr Gimnázium egy olyan iskola, ahonnan messzire el lehet jutni, amit a mai előadók bizonyítanak is - mondta az igazgató.

Varga Dorka a reklámokról, Simon Márk a fotózásról, Böröndy Elza az önkéntes munkáról, Szép Szabolcs a mentőállomás életéről, Sándor Zsolt a nyomozók igazi munkájáról, Gangler László a pápai bázisrepülőtér múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt. Dr. Keszler Gergely a daganatokról és a cukorbetegségről, dr. Lázár Attila a kisállatok jellemző betegségeiről, Brunner János az agykatatásról, Burcsi Péter a matematika rejtélyes világáról, Spissich László a számjegyek, számrendszerek történetéről, míg Beke Dávid a Széchenyi Egyetemről szólt, Szelle Viktória pedig India világba varázsolta az érdeklődő diákokat. Sok diákot vonzott Szücs Lajos, a Lombard Termál FC csapatkapitányának beszámolója. A prezentációkat a tanulók figyelmesen hallgatták.

- 1990 és 1994 között jártam a Türrbe. Mozgai Zsolt, Pénzes Ferenc és Gruber Marianna tanítottak bennünket a biológia tagozaton. Nagyon szerettem ide járni, sokat kellett tanulni, de rendkívül jó alapokkal indultam el. Tanulmányaimat a SOTE általános orvostudományi karán folytattam, majd kutató lettem. Jelenleg kutatásokat végzek a tumorok kezelésére. A diákoknak beszéltem a különböző terápiákról, a biológiai kezelésekről is. A tudomány nagyon fejlődik, reméljük hamarosan a daganatos megbetegedések gyógyíthatóak lesznek - mondta dr. Keszler Gergely adjunktus.

Burcsi Péter szintén örömmel emlékszik vissza a Türrben töltött négy évére.

- 1996-ban érettségiztem itt. Kellemes emlékek fűznek az iskolához és a városhoz is. Sajnos ritkán fordulok meg a Türrben, inkább csak osztálytalálkozók alkalmával járok itt. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy felkértek ma előadónak. Matematika, fizika és informatika tanáromnak, Németh Zsoltnak sokat köszönhetek. Megemlíteném Spissich László tanár urat és Pénzes Ferencet is, akik szintén sokban hozzájárultak pályafutásom sikeréhez. Kedvenc tantárgyam a matek volt, sok versenyen indultam, OKTV első helyezett lettem harmadikos koromban, valamint a Matematikai Diákolimpián szereztem két alkalommal első díjat. A Türr után az ELTE matematika szakán folytattam tanulmányaimat. A mai előadásommal szerettem volna bizonyítani a gyermekeknek, hogy a matek milyen szép tantárgy és mennyire hasznos a mindennapokban is - tette hozzá az ELTE Informatika Karának adjuktusa.

Spissich László 1977-ben érettségizett a Türrben, Bujáky Miklós tanár úr égisze alatt.

- Nagy szeretettel emlékszem vissza az itt töltött szép évekre. Mindig örömmel jövök vissza, remélem, még sokszor megtehetem ezt. A szakmai alapokat itt szereztem, valamint azt az ösztönzést, ami miatt matematikus lettem. A Türr után az ELTE matematikus szakán végeztem. A középiskolai évek alatt az OKTV-n indultam, ahol első lettem matematikából - mesélte a matematikus.

A délelőtt során a sok egyéb színes program mellett természetesen szellemi vetélkedő és sütivásár is várta a diákokat.

Babos Petra

forrás: papa-ma.hu

Módosítás dátuma: 2013. március 29. péntek, 23:08
 


Joomla!. XHTML and CSS.