Címlap
Türrös diákok Schwetzingenben PDF Nyomtatás E-mail
2013. március 29. péntek, 22:02

(2013. március 18-22.)
Több mint húsz éve immár, hogy Pápa partnervárosi kapcsolatot alakított ki a németországi Schwetzingen városával, s közel húsz esztendeje, hogy ennek keretében baráti kapcsolat jött létre a települések két patinás középiskolája, a schwetzingeni Hebel s a pápai Türr Gimnázium között is.

Az elmúlt jó másfél évtizedben számos diákcsoport élvezhette a másik iskola diákjainak vendégszeretetét. A találkozásokon jól érezték magukat, megismerhették a másik ország nevezetességeit, s bizony barátságok is születtek szép számmal.

Erről árulkodott az is, hogy amikor a pápai tanulók március 22-én hazaindultak, mind a vendégek, mind a vendéglátók szemében megcsillant a könny. A tizenhárom türrös diák (Gulyás Eszter, Koncz Gergő, Hauber Kitti, Orbán Tamás, Nagy Kata, Sándor Szidónia, Imre István, Nagy Bettina, Töreki Valentina, Mórocz Mónika, Kiss Zsuzsanna, Uhlár Kinga, Tülk Barbara) és a két kísérőtanár (Nardainé Molnár Ilona és dr. Hauber Károly) nagyon jól érezte magát Németországban. Nagyszerűen sikerültek a kirándulások, melyeken Stuttgart, Frankfurt és Speyer látnivalót ismerhették meg. Kedvesek voltak a Hebel Gimnázium tanárai, akiknél két délelőtt is órát látogathattak. Nagyon rokonszenves volt számukra az iskola igazgatója, Stefan Ade és a város főpolgármestere, dr. René Pöltl, aki a fogadáson hangsúlyozta: Ez a barátság fontosabb, mint valaha, hiszen mindkét ország az Európai Unió tagja, s a közös jövő jórészt a fiatalokon múlik. S mindannyian nagy szeretettel beszéltek a vendéglátó diákokról és a fogadó családokról, akik mindent megtettek azért, hogy felejthetetlen élményekkel térjenek haza. Franziska Schönberg, Charlotte Hildebrand, Viola Seitz, Nicolas Wirth, Lina Aichele, Monica Schneider, Oliver Coen, Jana Schindler, Rebecca Krestel, Natascha Koch, Aneka Kunkel, Rebecca Müller, Marc Mehrer éppúgy rászolgáltak a köszönetre, mint azok a német pedagógusok, akik a csoportokat kísérték vagy a kísérőtanárokat látták vendégül: Rudolf Steinhübel, Martina Mamodaly, Daniel Heilmann, Isabel Autretter, Marion Strommer, Sabine Appel, Gisela Heger, Lili Mutschler. S köszönet illeti városunk polgármesterét is, aki 150 ezer Ft-tal támogatta az utat.

H. K.

Módosítás dátuma: 2013. március 29. péntek, 22:28
 


Joomla!. XHTML and CSS.