Címlap
Szecskanap a Malom-tónál PDF Nyomtatás E-mail
2021. szeptember 19. vasárnap, 18:39

Úgy érzem, nagyon jól sikerült a 9. Ny szecskanapja, amelyet augusztus 24-én rendeztünk meg a Malom-tónál.

Reggel 9 órakor érkeztek meg a Türrbe a még kissé bátortalan, de annál lelkesebb első évesek. Egy kivételével eljöttek valamennyien. Először a nagymúltú alma mater fontos helyszíneivel ismerkedhettek meg, majd néhány pletykát, régi történetet, megfontolandó tanácsokat hallhattak tőlünk.




Ismerkedős játék a nap elején, a csípős idő miatt a sátorban. Az idő jobbra fordultával már kimerészkedtünk és ott folytattuk az ismerkedést.

Ezután a Malom-tóhoz mentünk, ahol ismerkedő játékokkal, beszélgetéssel indítottunk, miközben készült a paprikás krumpli. A rengeteg név elsajátítása kisebb-nagyobb sikerrel mindenkinek ment, így hamar belemelegedtünk a további játékba. A finom ebéd után (amiből nem spórolták ki a virslit) ping-pong, biliárd, foci és activity közül választhattak.




Ebédidő. A paprikás krumpli mindenkinek ízlett.

A nap vége felé egy előre összeállított quizt kaptak szecskáink. Kitöltésük izgalommal töltött el mindenkit, sokat nevettünk, szép eredmények születtek, bizonyítván, hogy egész nap figyeltek az elhangzottakra.




Ping-pong.
Activity csapatokban.
Foci: szecskák VS végzősök.

Zárásképp eredményt hirdettünk, díjaztunk, és oklevelet vehettek át a nap szecskái is.





Záró quiz és a győztes csapat.Néhány csapatnak nagy fejtörést okozott a kérdéssor.

Nagyon jó volt a hangulat. Szerintem mindenki jól érezte magát, és sikerült megismerkedni az iskola szellemével.




Díjazás, Nap szecskái.

Sok sikert kívánunk a 9. Ny-nek az elkövetkezendő 5 évhez, és persze a szecskaavatóig tartó folyamatos megpróbáltatásokhoz, melyekben nem lesz hiány.

Tóth Krisztina



A nagy csapat.


Módosítás dátuma: 2021. szeptember 19. vasárnap, 20:29
 


Joomla!. XHTML and CSS.