Címlap
B33 Kosárlabda Diákolimpia Megyei Döntő PDF Nyomtatás E-mail
2020. január 15. szerda, 23:49

2019.12.10-én Ajkán került megrendezésre a B33 Diákolimpia Megyei Döntője. Az idei tanévben 5 csapattal vágtunk neki a küzdelemnek Németh András tanár úr vezetésével.

A lány csapataink első alkalommal vettek részt ilyen jellegű versenyen. A két kisgimnazista csapat tanulási céllal érkezett. A 3. és 4. helyezés mellett sok tapasztalatot szerzett a tornán. A nagygimnazista lányok viszont vereség nélkül hozták le mind a 6 mérkőzésüket és megszerezték a végső győzelmet.

A fiúknál érmes reményekkel érkeztünk. Az érmeket sikerült begyűjteni, de a várakozásokhoz képest kicsit elmaradva egy ezüst és egy bronzérem jutott csapatainknak. Talán az előző napi Zalaegerszegen megrendezésre kerülő Országos Elődöntőn való részvétel okozta fáradtság miatt nem jött össze a szebb eredmény. Illetve a kritikus helyzetekben nem állt mellénk a szerencse sem. Viszont a két egymást követő napon történő helytállásuk mindenképpen megsüvegelendő!

Helyezésével a Türr „B” megnevezésű fiú és a Türr „G” elnevezésű lány csapatunk a Regionális Döntőbe jutott és folytathatja szereplését ebben a versenysorozatban.

A helyosztók előtt dobóversenyen is indulhattak a játékosok: a Fiúknál Szabó Gergő első, Tóth Barna második helyezést ért el. A lányoknál Szalai Evelin nyert és őt választották a torna legjobb játékosának is!

Gratulálunk!

A Türr „A” bronzérmes csapat tagjai: Bosnyák Zsolt (10.G), Horváth Gergely (11.A), Kovács Balázs (10.A), Szabó Gergő (9.A)

A Türr „B” ezüstérmes csapat tagjai: Hegyi Barna (12.G), Marczali Mátyás (10.A), Szeier Kristóf (11.A), Tóth Barna (10.A)

A Türr „G” aranyérmes csapat tagjai: Bolla Barbara (9.A), Palatin Amina (9.A), Rátz Dóra (11.A), Szalai Evelin

A Türr „KLHZS” 4. helyezett csapat tagjai: Bencze Kitti, Fodor Luca, Rékasi Hanna, Tóth Zsófia (8.G. osztály tanulói)

A Türr „BAJD” bronzérmes csapat tagjai: Kalányos Boglárka, Kondor Alina, Molnár Jázmin, Németh Dorottya (8.G. osztály tanulói)

Módosítás dátuma: 2020. január 15. szerda, 23:57
 


Joomla!. XHTML and CSS.