Címlap
Budapesti kirándulás PDF Nyomtatás E-mail
2019. május 07. kedd, 00:25

A holokauszt az egész világot megrázta és a mai napig szörnyű dolgok jutnak az ember eszébe, amikor meghallja ezt a szót. Az emberek többsége inkább elzárkózik a gondolattól, az egész témától, és igyekszik rá sem gondolni, ahelyett, hogy próbálná megérteni és átérezni, milyen is lehetett azoknak az embereknek, akik ezt a borzalmat átélték.

Az idei tanévben osztályom kísérletet tett arra, hogy megérthesse, milyen is lehetett valójában megbélyegzettnek, kitaszítottnak lenni. Mindezt a Krókusz- projekt és Andi néni segítségével.

A projektet az írországi Holokauszt Oktatási Alapítvány indította el 2005-ben, melyhez Magyarország három éve csatlakozott. Az európai oktatási programban való részvétel az élményszerű oktatás módszerével ismerteti meg a diákokat a rasszizmussal, hívja fel a figyelmet a különféle vallást követők közötti párbeszéd fontosságára, a toleranciára. Megtanulják, megtapasztalják a gyerekek, hogy mennyire fontos a másik ember elfogadása, tisztelete az etnikai hovatartozásától, esetleges fogyatékosságától, nemi irányultságától függetlenül. A program fontos része ősszel a krókuszhagymák elültetése, mellyel a diákok a II. világháború idején megölt zsidó gyerekekre emlékeznek Európa szerte, így Pápán is.

A budapesti kirándulás során különféle vallásokkal ismerkedtek a gyerekek, majd este színházi előadáson vettek részt.

Útunk első állomása egy Krisna templom megtekintése volt Óbudán. Sok érdekes, hívő embert ismertünk meg, akik elmesélték, mit is jelent valójában számukra a Krisna-vallás. Megtudtuk, hogy a Krisna-tudat monoteista vallás, mely a hinduizmus egyik ágához tartozik. Fontos erkölcsi elveik többek között az erőszakmentesség, a könyörületesség, a szegényekről való gondoskodás. Életmódjukat a legkisebb ártás elve határozza meg, ennek megfelelően a hívők vegetáriánusok. Az érdekes információk mellett szívélyes vendéglátásban is volt részünk. Mindenki nagyon segítőkész és kedves volt velünk. Bármilyen furcsa is volt egy-egy kérdésünk, mindenre kimerítő, alapos választ kaptunk.

Második állomásunk egy zsinagóga megtekintése volt, ahol egy neológ rabbi, Finali Gábor fogadott minket. A Hunyadi téri zsinagóga egyik legnagyobb érdekessége a helyszíne volt, mivel egy lakásban volt berendezve. Látogatásunk során megtudtuk, hogy nagyon sok ilyen fajta, ún. lakászsinagóga jött létre a második világháború alatt. Rengeteg mindent megtudtunk a zsidóságról, a nép történetéről, a vallási jelképekről ottlétünk alatt. Megnézhettük közelről a Tóra-tekercseket, tanulmányozhattuk a héber írást.

Egész napunk remekül telt, sok élményt szereztünk, de a napot az esti színházi előadás tette teljessé. A Budapesti Bábszínház Apa lánya című előadását néztük meg. A színdarab egy Irena Sendler nevű fiatal lengyel nőről szólt, aki a holokauszt alatt gyerekeket csempészett ki a varsói gettóból. A lány saját életét naponta kockáztatva 2500 gyereket mentett meg a biztos halálból egy jól szervezett földalatti hálózat segítségével. Irena története fordulatos, izgalmas és szívhez szóló volt, az előadás végén néhányan még pár könnycseppet is hullattak.

Véleményem szerint ez a kirándulás sokat segített abban, hogy megértsünk és elfogadjunk más vallásokat és kultúrákat. Remélem, a jövőben még több ilyen fajta programban vehetek részt osztálytársaimmal.


Pápa, 2019. február 28.


Kiss Kata, 9. Ny

Hodásziné Pingitzer Andrea

magyartanár, a Kókusz-projekt gazdája






 

Módosítás dátuma: 2019. május 07. kedd, 13:25
 


Joomla!. XHTML and CSS.