Címlap
Bereményi Géza tartott magyarórát a Türr István Gimnáziumban PDF Nyomtatás E-mail
2019. február 12. kedd, 21:25

A pápai Türr István Gimnázium diákjai testközelből, személyes példa alapján kaphattak képet arról, hogy akármeddig szökkenhetnek szárba az iskolájuk által elültetett tudásmagok.

Rendhagyó irodalomórán vehettek részt a Türr István Gimnázium érdeklődő diákjai a magyar kultúra napjához kapcsolódóan a közelmúltban. Az óra elején és végén Illés Csaba és Kemenczki Gábor gitártanárok adtak elő Cseh Tamás-dalokat, közte pedig Bereményi Géza író, dalszöveg- és forgatókönyv­író, filmrendező, a néhai Cseh Tamás állandó szerzőtársa, a gimnázium egykori diákja beszélt élettörténetéről, nagyszüleihez és a gimnáziumhoz fűződő kapcsolatáról. A diákok felolvasták a Jézus újságot olvas című, nagymamájának emléket állító novelláját, valamint részletet is megnéztek a Bereményi Géza rendezte Eldorádó című filmből – tudtuk meg Hodásziné Pingitzer Andrea magyartanártól.


Meglepetésként a gimnázium kórusa gitárkísérettel az Iskola című, Bereményi Géza által írt dalt énekelte el
Fotó: Fröhlich Viktória


– Bereményi Géza kitűnő mesélő. A film kapcsán fel­idézte csodával határos meg­gyó­gyulását. Gyerekkorában nagyapja úgy mentette meg, hogy egy kilogramm aranyat adott az orvosnak, aki miután előzőleg már lemondott a fiú gyógyulásáról, az arany hatására mégis gégemetszést hajtott végre rajta, megmentve a kockázatos műtéttel az életét – mondta el Hodásziné Pingitzer Andrea. – A 2017-es országos könyvtári napok keretében tartott író-olvasó találkozón kaptam ígéretet Bereményi Gézától, hogy tart a Türrben egy különleges magyarórát. Az író nagyon szép emlékeket őriz a gimnáziumunkról, saját bevallása szerint itt lett emberré. Tanárai olyan útravalóval vértezték fel, amiért azóta is hálás. A szintén volt türrös Illés Csabát és kollégáját pedig az ő szerzeményeinek eljátszására kértem fel – számolt be a szervező pedagógus.


Bereményi Géza író nagyon szép emlékeket őriz a pápai Türr István Gimnáziumról, saját bevallása szerint itt lett emberré
Fotó: Fröhlich Viktória


Hodásziné Pingitzer Andrea hozzátette, hogy a rendhagyó tanórát megelőzően meglepetésként a gimnázium kórusa két tanuló gitárkíséretével az Iskola című, Bereményi Géza által írt dalt énekelte el a Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas, neves művésznek.


forrás: Laskovics Márió

Módosítás dátuma: 2019. február 12. kedd, 21:40
 


Joomla!. XHTML and CSS.