Címlap
Első osztálykirándulás PDF Nyomtatás E-mail
2018. szeptember 16. vasárnap, 22:14

Amikor meghallottuk, hogy Pápán fogunk kirándulni, először meglepődtünk, majd másodszorra és harmadszorra is.

"Osztálykirándulás ott ahol lakunk?!"

Az idegenkedés szinte kézzel fogható volt!

Viszont, pénteken kellemes csalódás ért mindenkit!

A reggeli gyülekező után, az egyenpólónkban (UGYE FERI?!? ) átsétáltunk a Kékfestő Múzeumba. Egy kedves néni fogadott minket aki ismertette az aznapi programot, majd egy fél órás tárlatvezetést is tartott. Sok érdekes dolgot megtudtunk a műhelyről, de ezt inkább ugorjuk át. Ezután körbevezették az osztályunkat Pápán. Egyrészt, hogy megsüljünk ( ez eredetileg nem volt a tervben ) másrészt, hogy megmutassák a középkori városrészt. A múzeumba visszaérve kezdőthetett egy nyomozós játék, amiben egy régen megtörtént esetet göngyölítettünk fel. 3 csapatban kisebb-nagyobb eltévedésekkel ugyan, de lassan a titok nyitjára bukkantunk. Az első helyezettek még csak ki sem örvendezhették magukat, mert elkészültek a langallók és mehettünk ebédelni. Ebéd után Jana néni egy madáranyukává változva elrepült 27 éhes kis fiókájának pogácsát venni. ( Nincs mit tenni; sokan vagyunk, éhesek vagyunk!... ) Mi pedig, leleményes gyerekek lévén a várakozás idejét kihasználva társasoztunk és párnacsatáztunk. A végén felváltva képkeretet készítettünk újságpapírból és kékfestő mintás pólót festettünk.

Az osztály egyetérthet abban, hogy az első osztálykirándulásunkat nem csak érdekessé, hanem vidámmá és felejthetetlenné tették!!

Köszönjük ezt a fantasztikus napot!!

Feczkó Boróka, Mágocsi Barbara és a 9.Ny osztály tanulói!


Módosítás dátuma: 2018. szeptember 16. vasárnap, 22:25
 


Joomla!. XHTML and CSS.