Címlap
Zenei vetélkedő PDF Nyomtatás E-mail
2017. december 18. hétfő, 20:12

December negyedikén részt vettünk a zenei vetélkedő döntőjén, melyet a Jókai Mór Városi Könyvtár rendezett meg két korcsoportban, általános iskolásoknak, és középiskolásoknak.

Az első fordulóban egy vetélkedőfüzetet kellett kitöltenünk, melynek fő témája Camille Sain Saens, francia zeneszerző Az állatok farsangja című műve volt, az általános iskolásoknak pedig Szergej Prokofjev Péter és a farkascímű zenés elbeszélése alapján kellett kitölteni a füzetet. A döntőbe minden iskolában a füzetet legjobban kitöltők kerültek be. A döntőben az említett két műből kellett részleteket felismerni, illetve Monika és Hans-Günter Heumann: Zenetörténet gyerekeknek című könyv alapján egy tesztet kellett kitölteni. Iskolánkból két csapat nevezett a 11., 9,. és a hatodik osztályból. A hatodikosok a második, a „nagyok” az első helyet szerezték meg! Remekül éreztük magunkat ezen a nagyszerű rendezvényen.

  • Róka Bálint 11.a
  • Juhász Enikő 9.ny
  • Gulyás Fruzsina 6.g
  • Rékasi Hanna 6.g
  • Tóth Zsófia 6.g

Módosítás dátuma: 2017. december 18. hétfő, 20:23
 


Joomla!. XHTML and CSS.