Címlap
Kékfestő Múzeum PDF Nyomtatás E-mail
2017. december 11. hétfő, 17:07

A 10.G osztály 2017. november 16-án a pápai Kékfestő Múzeumba látogatott. A múzeumi órát történelemtanárunk, Andi néni szervezte nekünk. Persze, legtöbbünk már ismerte a helyszínt, ennek ellenére még mindig tudott újdonsággal szolgálni.

A belépésünk után mindannyiunk hátára ragasztottak a múzeumpedagógusok egy-egy cetlit, amelyen a 6 csapatnév valamelyike szerepelt. Úgy kellett megtalálnunk csapattársainkat, hogy nem beszélhettünk egymással. Ezután két csapatra osztottak minket: 3 csoport egy kreatív feladatban vett részt, az osztály másik része pedig kincsvadászatra indult.

Hogy mit takart pontosan a kreatív feladat? Egy facebook-profilt alkottunk egy XVIII. századi vándorlegény számára a megadott korabeli dokumentumok alapján. Ebből rengeteg vicces, ám tartalmas plakát született, melyeket be is mutattunk egymásnak.

Ezután egy izgalmas, nyomozós feladatra invitált minket Vonnák Andrea és Mészárosné Varga Veronika. Kluge Matild elveszett esküvői nyakláncát kutattuk fel. A fejtörők közé tartoztak például a számzáras lakatok és a keresztrejtvények is. A rejtvények megoldása közben kicsit mindannyian Robert Langdonnak érezhettük magunkat a Da Vinci-kódból.

Mindenkinek bátran ajánljuk a részvételt, mivel mi is nagyon jól éreztük magunkat.

Bodó Angelika és Tóth Regina
10. G osztály

 

 

A videót Dr. Hodásziné Pingitzer Andrea készítette.

Módosítás dátuma: 2017. december 11. hétfő, 17:20
 


Joomla!. XHTML and CSS.