Címlap
Roadshow-Pápa PDF Nyomtatás E-mail
2017. október 08. vasárnap, 17:39

Szeptember 26-án iskolánkba érkezett a Soproni Egyetem Infósok Viadala Roadshow-ja. Az első előadását nálunk tartották meg. Több mint 50 pápai és ajkai diákkal hallgattuk meg a két színvonalas előadást, amit Soós Sándor és Bencsik Gergely tartott.

Először Soós Sándor az Infósok Viadala verseny fő szervezője beszélt a versenyről, a rendező Soproni Egyetem Simonyi Károly Karának Informatikai és Gazdasági Intézetéről, valamint az ott folyó gazdaságinformatikus képzésről. A versenyen résztvevő diákok megtudhattak egypár fontos információt, amit majd a versenyen felhasználhatnak.

Ezután Bencsik Gergely előadását hallgathattuk meg, a saját életéből, munkáiból vett példával illusztrálva a "Gazdaságinformatika a mindennapokban" címmel. Bepillantást nyerhettünk az informatika és azon belül a gazdaságinformatika világába. Legfőképpen arra, hogy mit tegyen középiskolában az a diák, aki majd ezen a területen szeretne dolgozni.

Röviden az Infósok Viadala versenyről:

A versenyre 2017.október 10-ig lehet regisztrálni, 2 fordulóból és egy soproni döntőből áll. Az első fordulója 13+1 kérdéses teszt, amiben az online keresési módszereinket lehet megcsillogtatni. Majd a következő fordulóban már a kreativitásunk van a középpontban. A döntő a Soproni Egyetem Nyílt napjával összekapcsolt esemény lesz, ahol az összeszokott csapatok már élőben megmutathatják tudásukat. Értékes nyeremények várnak a dobogós csapatokra. Plusz még egy egész napos tanulmányi kirándulás, amin az összes döntős csapat rész vehet.

Örülünk, hogy nálunk jártak és bízunk benne, hogy majd találkozunk velünk idén is Sopronban.

Jövő héten, folytatódik a Roadshow egy másik iskolában, másfajta előadással.

Stemmer Odett

Báj(t)os Csajok

Módosítás dátuma: 2017. október 08. vasárnap, 17:42
 


Joomla!. XHTML and CSS.