Címlap
Erasmus+ projekt PDF Nyomtatás E-mail
2017. június 22. csütörtök, 12:57

2017. június 9-én és 10-én iskolánkba látogatott a csehországi Tábor Obchodní akademie a Vyšší odborná škola ekonomická (http://oatabor.cz) 18 tanulója és 2 tanára.

A Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnázium Erasmus+ projektjének cseh résztvevői egy rendhagyó angolórán vettek részt iskolánk 9. A osztályával. A Petőfi Sándor Gimnázium anyanyelvi lektora, Kenneth Ryan változatos nyelvi játékainak segítségével megismerkedhettek a cseh és magyar tanulók.

A vendégek megismerhették városunk nevezetességeit is. Hat csoportban érdekes feladatokat kellett megoldaniuk Pápa 6 különböző pontját érintő játékos túra során. A Kékfestő Múzeumban közös langallókóstolón vettünk részt.

Németh Zsolt igazgató úr, Molnár András és Alena Jandlova tanárnő megbeszélést tartottak a további együttműködés lehetőségeiről. A tábori iskolán kívül a németországi, Schwetzingen, a lengyelországi Pulawy és a romániai Lugos egy-egy középiskolájával márciusban közösen benyújtott Erasmus+ pályázat eredményhirdetése augusztusban várható.

Molnár András

a 9. A osztályfőnöke

Módosítás dátuma: 2017. június 22. csütörtök, 13:02
 


Joomla!. XHTML and CSS.