Címlap Iskolánk Kisgimnáziumi híradó A reptéri kirándulás
A reptéri kirándulás PDF Nyomtatás E-mail
2014. november 04. kedd, 18:53

2014. október 15-én lehetőségünk nyílt megcsodálni a Pápa Bázisrepülőteret.

Az időjárás szinte nyáriasan meleg volt. Reggel korán kellett kelni, ezért kicsit fáradtan ébredtem. A szokásos készülődés után anyával és a húgommal elindultunk a várkerti parkolóba. Néhányan itt vártunk a többiekre, akik az iskolából jöttek. Kis várakozás után már együtt is volt az osztály. A buszunk is megérkezett. Melinda néni és Áron bácsi kísért el minket.

Miután megérkeztünk, és a sofőr bácsi leparkolt, kiszálltunk a buszból. Vártuk a vezetőnket. Amikor megérkezett, bemutatkozott, Attila bácsinak hívták. Először mondott néhány érdekes dolgot a C-17-es repülőgépről.

Ezután az őrkutya bemutatója következett, ezen megszemlélhettük, milyen kiképzettek az őrkutyák, majd megcsodálhattuk, milyen a bázis egészségügyi szolgálata.

Következő állomás a reptér fegyverkészletének megszemlélése volt. Kisebb pisztolyokat, nagyobb puskákat is láthattunk. Miután mindezt megnéztük, a tűzoltók, a munkagépek és a helikopter voltak soron. Beülhettünk mindegyikbe. Végül, de nem utolsó sorban a C-17-es gépbe kukkanthattunk be.

Szerintem mindenkinek tetszett ez a nap!

Stankovics Judit, 5. G osztályos tanuló

Módosítás dátuma: 2014. november 04. kedd, 19:08
 


Joomla!. XHTML and CSS.