Címlap AJTP AJTP híradó Tanévnyitó ünnepély
Tanévnyitó ünnepély PDF Nyomtatás E-mail
2016. szeptember 08. csütörtök, 22:40

Gimnáziumunkban 2016. augusztus 31-én 17 órakor került sor a tanévnyitó ünnepélyre. Pusztafi Bea Zsuzsa 9. AJTP osztályos tanuló köszöntötte a megjelent diákokat, tanárokat, szülőket, majd Üvegesné Ozorai Hortenzia tanárnő vezényletével közösen elénekeltük a Himnuszt.

Az ünnepség Kustos Virág Eszter fuvolajátékával és Borda Veronika hangulatos nyárbúcsúztató versével kezdődött.

Iskolánk igazgatója, Németh Zsolt, beszédében köszöntötte azokat a tanulókat – a kisgimnazistákat, a nyelvi előkészítő évfolyam és az Arany János Tehetséggondozó Program diákjait –, akik ebben a tanévben kezdték meg tanulmányaikat a gimnázium falai között. Bemutatta az induló évfolyamok osztályfőnökeit, s ismertette, milyen személyi változások következtek be a nyári szünet ideje alatt. Összefoglalta azt is, milyen felújítási munkálatok folytak, s folynak jelenleg is az iskola épületében. Utalt az idei tanév feladataira, majd kitartó tanulást és eredményes munkát kívánt mindenkinek, végül a 2016-2017. tanévet hivatalosan is megnyitotta.

Rostáné Nagy Rózsa, kollégiumunk korábbi vezetője 32 éves színvonalas pedagógusi és kiváló intézményvezetői munkájáért Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést kapott, melyet az ünnepségen vehetett át.

A köszöntő beszéd után Takács Szabina és Farkas Milán Áron szavalatát hallhatták a jelenlévők, majd pedig Fülep Diána és Balogh Martin adta elő Csuti László tanár úr gitárkíséretével Demjén Ferenc De nehéz az iskolatáska című szerzeményét.

A tanévnyitó ünnepély a Szózat közös eléneklésével zárult.

9. AJTP

Módosítás dátuma: 2016. szeptember 08. csütörtök, 22:42
 


Joomla!. XHTML and CSS.