Címlap AJTP AJTP híradó Kirándulni voltunk
Kirándulni voltunk PDF Nyomtatás E-mail
2016. február 11. csütörtök, 20:48

Osztályunk szombaton a programhétvége keretében tartalmas kiránduláson vett részt.

Délelőtt a Néprajzi Múzeumot tekintettük meg. Nevelőtanárunk, Molnár Lajos tanár úr beszélt az épület eredeti funkciójáról, legfontosabb jellemzőiről, majd végigvezetett minket a „Magyar nép hagyományos kultúrája” című kiállítás mind a 13 termén, részletesen ismertetve az ott kiállított tárgyak szerepét, jelentőségét.

Feladatlapot is kaptunk, amelynek a közös megbeszélése, értékelése a jövő hét feladata lesz.

Ebéd után az Országházat tekintettük meg. A vezetés során megismerhettük az épület történetét, megcsodálhattuk belső szépségét, gyönyörködhettünk a koronázási ékszerekben, és még egy őrségváltásnak is szemtanúi lehettünk.

A Kossuth tér főbb látnivalóinak körbejárása után Komárom felé vettük az utunkat, ahol ismét Molnár tanár úr mesélt az I. világháború utáni történésekről, és bemutatta Rév-Komárom legjelentősebb műemlékeit, személyiségeit.

Új ismeretekkel és élményekkel gazdagodva tértünk haza. Most sajnáljuk csak igazán, hogy ebben a tanévben csupán két rövid kiránduláson vehettünk részt.

A 9. AJTP tanulói

Módosítás dátuma: 2016. február 12. péntek, 10:39
 


Joomla!. XHTML and CSS.