Címlap AJTP AJTP híradó Kirándulás Nógrád megyében
Kirándulás Nógrád megyében PDF Nyomtatás E-mail
2015. május 16. szombat, 21:16

Május 8-án, pénteken a 9.AJTP elindult Salgótarjánba, hogy egy háromnapos kiránduláson vegyen részt.

Az első nap csak az utazással telt, ez meglehetősen kifárasztott minket, azonban a fél tizenegyes takarodó nem akadályozott meg minket abban, hogy további programokkal szórakoztassuk magunkat, mint például: filmnézés, Ország, város, fiú, lány játszása és további érdekes programok.

A második napon, szombaton elsőként az ipolytarnóci ősmaradványokat tekintettük meg. Itt láthattunk egy 3D-s és 4D-s mozit, amelyek nagyon izgalmasak voltak. Ezeken kívül megnézhettük rengeteg kihalt állat lábnyomát, valamint egy óriási fenyő megkövesedett maradványait.

Programhétvégénk következő állomása Szécsény volt, ahol először a Ferences templomot tekintettük volna meg, de ezt a látványosságot sajnos ki kellett hagynunk, mivel az idegenvezetőnk ismeretlen okokból nem jelent meg a helyszínen. Azonban nem volt felesleges a Szécsénybe való látogatásunk, mivel ezután nagyszerű dolgokat láthattunk a Forgách Kastélyban, ahol sokat hallottunk II. Rákóczi Ferencről, valamint megtekinthettünk egy csodálatos női lakosztályt, amit inkább a lányok értékeltek.

Annyira azért nem voltunk csalódottak az elmaradt Ferences templom miatt, mivel így több időt tölthettünk Hollókőn. Itt elsőként a Postamúzeumot néztük meg, ahol az idegenvezetőnk egy palóc néni volt, aki sok érdekességet mesélt a posta történetéről. Utána a Palóc Babamúzeumba látogattunk el, ahol rengetek palóc népviseletbe öltöztetett babát tekinthettünk meg. A következő látványosság a Nyomdamúzeum volt, ahol nyomtathattunk is magunknak egy képet a falu templomáról, ill. a várról.

A vacsorát a szálláshelyünkön fogyaszthattuk el, majd utána csillagleső program lett volna a Csillagvizsgálóban, azonban ez a rossz, felhős idő miatt elmaradt. Így voltak, akik csocsóztak, mások fociztak, a többiek pedig egyszerűen csak beszélgettek.

A harmadik nap két várat is megnéztünk; Somoskő és Salgó várát. Somoskő pár osztálytársunknak komoly fejtörést okozott, mivel nem tudták elképzelni, hogy lehet egy magyar falu közepén egy Szlovákia területéhez tartozó vár. Különösen tetszett az osztályunknak a várakból való kilátás és a túravezetőnk érdekes történetei.

A bennmaradós hétvége utolsó állomása a salgótarjáni Bányamúzeum volt, ahol először egy aranyos öreg bácsi mesélt nekünk a bányászok munkájáról, majd egy másik túravezető végigkalauzolt minket az ottani bányában. Ő is sok érdekességet mesélt nekünk a bánya rejtelmeiről. Eddig nem is gondoltuk volna, hogy milyen hideg van a föld alatt, és hogy mennyire alacsonyak néhol a járatok.

A hazafelé úton már szinte mindenki nagyon fáradt volt, azonban voltak, akik most is felvidították a társaságot, így boldogan tértünk vissza a kollégiumba.

Az osztály túlnyomó része szerint ez volt az eddigi legjobb programhétvégénk, reméljük, sok ehhez hasonló élményben lesz még részünk.

A beszámolót készítették: Dukai Rebeka, Szokol-Humay Blanka, Varga Zsuzsanna.

Módosítás dátuma: 2015. május 16. szombat, 21:27
 


Joomla!. XHTML and CSS.