Címlap AJTP AJTP híradó 9/AJTP 2015. március 15-i kirándulása
9/AJTP 2015. március 15-i kirándulása PDF Nyomtatás E-mail
2015. március 26. csütörtök, 21:34

A márciusi kollégiumi programhétvége alkalmával lehetőségünk nyílt arra, hogy eljussunk a Mosonmagyaróváron található Futura Természettudományi Központba.

Ott sok érdekességet láthattunk, amelyek szintenként a négy elemet szimbolizálták. A VÍZ SZINTJE olyan természeti jelenségeket mutatott be 20 m2-en, amelyekért valójában a Földet kellene körbekerülnünk. Hegyek, folyóvölgyek, tavak, hajózó csatornák és az óceán is elénk tárult, de nemcsak szép tájképként, hanem élő, lüktető, öntörvényű, nem ritkán kérlelhetetlen természeti erőként. A FÖLD SZINTJÉN a kiállítási elemek látványosan szemléltették az energiamegmaradásra, a gravitációra és a tehetetlenségi erőre vonatkozó legfontosabb fizikai törvényeket. A levegő birodalmában a szél természetformáló munkáját a Homoksivatag mutatta be, a Szélkerék teszt segítségével a szélerőművek működését figyelhettük meg, sőt, az eszköz a szélsebesség mérésére is képes. Nagyfeszültségű távvezeték kisülése, villámok, egyensúlyérzék, Hold leszállóegység, Madárfal várt még bennünket a LEVEGŐ SZINTJÉN. A TŰZ SZINTJÉN a Napunkhoz, a látható fényhez kapcsolódóan érhettek meglepetések! Sötétszoba, foszforeszkáló fal, tükörrel kapcsolatos játékok, lézerfegyver…. A tetőtérben voltak hozzánk legközelebb a csillagok és az égbolt. A FUTURA kiállításának egyik különleges eleme, az összesen 40 m2-en elterülő Mini Space World, amely az űrkutatást modellezte.

A sok-sok szint ellenére számunkra mégis a föld alatti pániklabor és a mellette található 5D mozi volt a legérdekesebb. A pániklaborban egy óránk volt arra, hogy kettő-hat fős csapatokban logikai fejtörők felhasználásával kijussunk onnan, és így megakadályozzuk a „szörny” kiszabadulását.

Az 5D moziban több kategóriából több film közül választhattunk, melyek nagyon izgalmasak és élethűek voltak.

Miután ezekkel a programokkal végeztünk, szabadon felfedezhettük a Futura Természettudományi Központot.

Miközben az izgalmasabbnál izgalmasabb interaktív kiállítást próbáltuk ki, lehetősségünk nyílt arra is, hogy látványos, ám tanulságos előadásokat nézhessünk meg, mint például:a Tesla transzformátor, kémiai-fizikai kísérletek vagy a planetárium.

Este élményekben gazdagon tértünk vissza kollégiumunkba.

Végezetül pedig nagyon köszönjük Szilvi néninek, hogy ilyen nagyon jó helyre vitt minket, ahol ki tudtunk kapcsolódni, ám mégis tanultunk valamit.

A beszámolót Ládi Ramóna 9/AJTP osztályos tanuló készítette

Módosítás dátuma: 2015. március 26. csütörtök, 21:39
 


Joomla!. XHTML and CSS.