Címlap AJTP AJTP híradó Idősek Világnapja
Idősek Világnapja PDF Nyomtatás E-mail
2014. október 03. péntek, 07:01

2016-tól az érettségi vizsgára jelentkezés előfeltétele lesz, hogy minden diák 50 óra közösségi szolgálatot végezzen középiskolai tanulmányai során. A közösségi szolgálat olyan tevékenység, melyet a diákok érdeklődésüknek megfelelően választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, a helyi közösség érdekeit szolgálják, és saját személyiségüket, különféle készségeiket fejlesztik.

A 9.f osztály tanulói közül néhányan közösségi szolgálatukat a Pápai Egyesített Szociális Intézmények Barát utcai Idősek otthonában teljesítik.

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. A lányok ezen alkalomból műsorral készültek, hogy színt vigyenek az otthon lakóinak életébe. „ Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött”-ez a gondolat zárta a megemlékezést, amelyben elhangzottak versek, mesék, dalok. Az idős emberek szívesen kapcsolódtak be a diákok műsorába, ezzel is felidézve saját fiatal éveiket. Az ünnepség közös énekléssel ért véget. Megható és megindító volt látni, mekkora örömet szerzett diákjaink műsora. Köszönjük lányok, szép volt!

P.A.

Módosítás dátuma: 2014. október 03. péntek, 08:08
 


Joomla!. XHTML and CSS.