Címlap AJTP AJTP híradó Megemlékezések október 17-én
Megemlékezések október 17-én PDF Nyomtatás E-mail
2013. október 19. szombat, 19:18

2013. október 17-én, születésnapján emlékeztünk Deák Ferencre, aki az 1812/1813. tanévben iskolánk jogelődjének, a bencés gimnáziumnak volt a tanulója.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Arany János Tehetséggondozó Program előkészítő évfolyamának osztálya, a 9. AJTP diákjai – Szikra Jázmin, Boros Beatrix, Kristóf Diána, Kuczi Adrienn, Porkoláb Patrícia, Bárány Zsuzsanna Katalin – az iskola főbejárata mellett található dombormű előtt emlékeztek a „haza bölcsére”. Korabeli, Deákról szóló adomák felelevenítésével idézték meg a politikus életét, jellemének humoros, emberi oldalát.

A tanulók felkészítője Csuti László tanár úr volt.

Az iskolai műsort követően az osztály a Korona utcai Deák-házat is megkoszorúzta.

Ugyancsak ezen a napon – a Gárdonyi Géza Emlékév keretében – emlékeztünk az íróra, illetve arra, hogy 461 évvel ezelőtt ezen a napon a török sereg feladta Eger várának ostromát, így a maroknyi magyar csapat bebizonyította, hogy a rettegett Szulejmán szultán is legyőzhető.

Az iskola első emeleti zsibongójában az emlékévhez kapcsolódó tabló előtt a 11.A osztály diákjai – Németh Júlia, Móczár Bence, Tegyi Kornél – részleteket olvastak fel Gárdonyi műveiből (Egri csillagok, A láthatatlan ember, Égre néző lélek).

A diákok felkészítője Nagy Diána tanárnő volt.

Módosítás dátuma: 2013. október 19. szombat, 19:26
 


Joomla!. XHTML and CSS.