Címlap AJTP AJTP híradó Önképző kör a Türr István Gimnázium kollégiumában
Önképző kör a Türr István Gimnázium kollégiumában PDF Nyomtatás E-mail
2012. május 29. kedd, 20:27

  Színjátszó kör alakult diákok kezdeményezésével és vezetésével a kollégiumban. Az ötletgazdák Péntek Róbert és Tóth Márk 9. osztályos tanulók, mindketten tagjai egy-egy városi színjátszó csoportnak. A kezdő inspirációt az iskolaszínház bérletes előadásaként bemutatott A gyáva című kamaraelőadás megtekintése adta.

    Első ötletként az Arany János Tehetséggondozó Program 9. osztályosai részére szervezett Pécsi Művészeti Fesztiválra való felkészülés merült fel, de a felsőbb évesek sem szerettek volna kimaradni ebből a különleges és egyben szórakoztató időtöltésből. Így hát a kollégiumvezetői jóváhagyás beszerzése után megalakult a KOLLÉGIUMI DIÁKSZÍNJÁTSZÓ KÖR.

  Az első „hivatalos foglalkozást” játékos feladatokkal töltöttük, melyeket mindannyian élveztünk. A későbbiekben egyre komolyabb gyakorlatokkal próbálkoztunk, ezek kisebb lemorzsolódást is eredményeztek. Néhány társunkból értetlen, szégyenlős hozzáállást váltottak ki.

  Mára már viszonylag összehangolódott a csapat,és megtanultunk egy időre egy másik világba belépni. Az eleinte komplikáltnak tűnő feladatsorokat mindenki könnyűszerrel hajtja végre. Próbálunk minél változatosabb gyakorlatokat végezni, a zenére való asszociációtól a mozgásgyakorlatokon keresztül egészen a páros improvizációs feladatokig. Egyik próbánkra meginvitáltuk Rózsa nénit, a kollégium vezetőjét, akinek felettébb tetszett, hogy a diákok szabad idejük egy részét ilyen tartalmas, önként vállalt elfoglaltsággal töltik. Valamennyien fülig érő mosollyal hallgattuk azt a rengeteg dicséretet, amit Rózsa néni értékelésképpen megfogalmazott nekünk a foglalkozás után.

  Már többen feltették nekünk a kérdést, miért csináljuk ezt az egészet, ráadásul ilyen lelkesen. A válasz egyszerű. Egyrészt úgy véljük, hogy mindenkiben megvan a tehetség, csak egy kis löketet kell neki adni, hogy felszínre törjön. Másrészt a kollégisták nagy része a csoport-és önismereti foglalkozások miatt nem tud részt venni az iskolai drámaszakkörön, így elhoztuk azt a kollégiumba. Igaz, nem azzal a szaktudással, tapasztalattal, vezetői adottsággal, mint egy képzett drámatanár, de minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jelenlegi valamennyi ismeretünket átadjuk.

  A következő tanévben is szeretnénk hasonló létszámmal működni. Terveink közt szerepel egy vagy két színpadi darab bemutatása is ... Reméljük, hogy meg tudjuk valósítani elképzeléseinket,és köszönjük mindenkinek,aki hozzájárult működésünkhöz.

                                                                                                                         Péntek Róbert és Tóth Márk

Módosítás dátuma: 2012. május 30. szerda, 08:48
 


Joomla!. XHTML and CSS.