Címlap AJTP AJTP híradó Országos idegen nyelvi verseny 2015
Országos idegen nyelvi verseny 2015 PDF Nyomtatás E-mail
2015. február 06. péntek, 16:00

Arany János Tehetséggondozó ProgramIskolánk idén 9. alkalommal rendezi meg az immár hagyományossá vált pápai országos angol és német nyelvi versenyét az Arany János Programban tanuló diákok számára. Ennek célja a diákok megmérettetésén túl, hogy az ország különböző részén élő diákoknak és tanáraiknak lehetőségük nyíljon egymással találkozni és tapasztalatokat cserélni.

A verseny időpontja: 2015. március 27-28. (péntek-szombat)

A versenyt nyelvenként egy kategóriában hirdetjük meg a 11. és 12. évfolyam tanulói számára, így az iskolák eldönthetik, hogy a 11. vagy a 12. évfolyamból választanak diákokat, esetleg vegyesen. Vagyis nem a 13.-os, végzős évfolyamok tanulóira gondolunk, mivel nekik ilyenkor már rengeteg más elfoglaltságuk van.

Egy iskolából maximum 2 németes és maximum 2 angolos versenyző jelentkezését várjuk. Mivel a versenyre mindig nagy érdeklődés szokott lenni, így sajnos nem áll módunkban több diák jelentkezését elfogadni.

A verseny a hagyományoknak megfelelően két fordulóból áll: pénteken délután az írásbeli, szombaton délelőtt a szóbeli fordulóra kerül sor. Utóbbin az írásbeli forduló 15 legjobb eredményt elért tanulója vesz részt.

Az írásbeli forduló feladattípusai:

Angol/német:

  • olvasott szöveg értése
  • nyelvhelyesség (feleletválasztós nyelvtani teszt)
  • lexikai feladatsor

A szóbeli fordulóban kötetlen társalgás adott témakörök alapján mindkét nyelvből.

Angol:

  1. School, classmates
  2. Weekends and holidays
  3. Free time activities
  4. Shopping
  5. Travelling
  6. Healthy life
  7. Weather and clothing
  8. The town /city where I study
  9. Environmental protection
  10. Computers and the Internet

Német:

  1. Unsere Schule, unsere Klasse
  2. Ferien und Urlaub
  3. Freizeitbeschäftigungen
  4. Einkäufe, Geschäfte
  5. Reisen und Reisevorbereitungen
  6. Gesunde Lebensweise
  7. Wetter und Jahreszeiten
  8. Leben in der Stadt und auf dem Lande
  9. Die Stadt, in der ich lerne
  10. Umweltprobleme, Umweltschutz

A versenyre jelentkezés határideje: 2015. február 20.

Jelentkezésüket a következő e-mail címre várjuk: csortosmfreemail.hu

A jelentkezéshez a táblázat iskolánk honlapjáról tölthető le docx, doc, rtf és pdf formátumban.

Kérjük, hogy a letöltött táblázatba pontosan írják be a tanulók nevét, osztályát, valamint a kísérő tanár(ok) elérhetőségét (e-mail címét és mobiltelefonszámát is)!

Az esetleges lemondás illetve módosítás végső határideje: 2015. március 20. (péntek) 0900 óra.

 

A várható program a következő:

március 27. (péntek)

14:00

14:30-16:00

17:30

19:00

Megnyitó

Írásbeli forduló

Vacsora

Közös program

március 28. (szombat)

8:30-10:30

11:00

11:45

 

Szóbeli forduló

Eredményhirdetés

Ebéd

Hazautazás

Mindenkit nagy szeretettel várunk!

mellékletek:

Módosítás dátuma: 2015. május 13. szerda, 18:44
 


Joomla!. XHTML and CSS.