Közel 77 millió forintos pályázati támogatást nyert el a Türr István Gimnázium kollégiumának energetikai felújítására a Pápai Tankerületi Központ, mint fenntartó.
A munkálatok várhatóan az őszi tanítási szünetben kezdődnek és 2020 nyarára befejeződnek.
Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt években többször is korszerűsítették a Türr gimnázium Erkel Ferenc utcai, mintegy negyvenéves kollégiumépületét. A tankerület tavaly a saját forrásaiból elvégeztette a szobákban a nyílászárócseréket, most pedig egy sikeres pályázat nyomán folytatódhat a felújítás.
Németh Zsolt, Egyházi Andrea és Áldozó Tamás a sajtótájékoztatón
Fotó: Polgár Tibor/Napló
Az aktuális, energetikai tárgyú beruházás azt a célt szolgálja, hogy energetikailag és külső megjelenésében is a mai kor elvárásainak megfelelővé fejlesszék az ingatlant. Egyházi Andrea kifejtette, a projekt keretében többek között napelemes rendszert építenek ki, elvégzik a homlokzat és a tető szigetelését, továbbá kicserélik azokat a nyílászárókat, amelyeknél erre korábban nem volt lehetőség.
A tankerületi igazgató úgy fogalmazott, hogy az újabb fejlesztés a köznevelési rendszert szolgálja, az épület működtetésében pedig jelentős megtakarítást eredményez majd.
Németh Zsolt, a Türr István Gimnázium igazgatója megjegyezte, a 150 férőhelyes kollégiumban az Arany János Tehetséggondozó Programban tanuló diákok laknak, az épület kihasználtsága közel százszázalékos. Az intézményvezetőtől megtudtuk, a homlokzati szigetelést színezés követi, így esztétikailag is megújul az épület. A napelemes rendszer a kollégium teljes villamosenergia-szükségletét biztosítja majd, míg a hőszigetelés és a nyílászárócsere akár 30–40 százalékkal is csökkentheti a gázfelhasználást.
Várhatóan az őszi tanítási szünetben megkezdik a Türr István Gimnázium kollégiumának energetikai felújítását Fotó: Polgár Tibor/Napló
Áldozó Tamás, Pápa polgármestere kiemelte, a város tulajdonosként érintett a beruházásban, az önkormányzati tulajdonú ingatlant vagyonkezelésbe adták át a Pápai Tankerületi Központnak. A polgármester kiemelte, az energetikai felújításokkal kapcsolatban a városnak jó tapasztalatai vannak, például hasonló fejlesztést végeztek el a Napsugár Bölcsődén, és ott is jelentős megtakarítást eredményez a beruházás.
Mint mondta, az energiaköltségek tekintetében 30–40 százalékos csökkenésre számítanak. forrás:
|