Címlap
Filozófia és történelem szakköröket valósított meg a Türr István Gimnázium PDF Nyomtatás E-mail
2014. május 06. kedd, 17:35

Miután a Türr István Gimnázium és Kollégium elnyerte a Kiváló Tehetségpont címet, több, a tehetséggondozást elősegítő pályázaton indulhatott a közelmúltban. Grőber Attila történelem-filozófia szakos pedagógus irányításával az intézmény két tehetséggondozó szakkör megvalósítására pályázott.

A kiírásra olyan tehetségpontok nyújthattak be pályamunkát, melyek országos tanulmányi versenyeken elért sikereket tudnak felmutatni. A projekt keretében a Türr-gimnáziumban heti két-két alkalommal vehettek részt a diákok filozófia és történelem szakkörökön. A 11-12-13. évfolyamos tanulókat megmozgató foglalkozásokra – diákmentorként – visszatértek az intézménybe olyan egykori türrösök is, akik az országos megmérettetéseken e tantárgyakból sikeresen szerepeltek.

Grőber Attila elmondta, a pályázat útján megvalósult szakkörök hozadéka, hogy a felkészítő foglalkozások nyomán idén is több diák jutott be az OKTV fordulóira. A szakkörök vezetője arról számolt be, a mai fiatalság rendkívül nyitott a filozófia kérdéseire.
- A mai diákság gondolkodási készségeiről nagyon jó véleményem van. Ha valami érdekli őket, szívesen olvasnak. Persze kell hozzá egyfajta kölcsönös bizalom, hogy tapasztalják meg a fiatalok, aki bejön hozzájuk órára, attól tudjanak tanulni. És viszont. A legtöbb dolgot, amit tudok, a diákjaimtól tanultam. A filozófia arra jó, hogy kérdéseket vessen fel. Egyik diákom fogalmazta meg, hogy a filozófia nem megoldásokat közöl, hanem megoldásokat keres. A foglalkozásokon beszélgettünk, kérdéseket vetettünk fel és ezt a tanulók is nagyon élvezték. S főként azt, hogy itt mertek másként gondolkozni, mint a tanár. Ez bizonyára minden fiatalt vonz – fogalmazott Grőber Attila.

A pedagógus által megfogalmazottakat a résztvevők is megerősítették. Csigi Ádám elmondta, mindig is érdeklődött a történelem és a filozófia iránt, s a szakkörökön szerzett tapasztalatok, ismeretek nemcsak az életben válnak javára, de jellemét is formálják. A foglalkozásokon felvetett kérdések és elméletek hozzásegítették ahhoz, hogy önmagát megismerje, megtalálja – emelte ki a végzős fiatalember. Ádám szerint a filozófia segít önmagunk helyes útjának megtalálásában, az életben történő eligazodásban, míg a történelem jórészt tárgyi tudást biztosít és a világ könnyebb megértésében válik hasznunkra.

A mai programon a diákok adtak számot megszerzett tudásukról, s a projekt keretében végül vendéglátással zárult a klubrendezvény. A programon kiderült, megfelelő pályázati kiírás esetén a Türr-gimnázium újra megindítja szakköri projektjét.

mo

forrás: papa-ma

Módosítás dátuma: 2014. május 06. kedd, 17:59
 


Joomla!. XHTML and CSS.