Címlap
Kövér László volt a Türr-napok vendége PDF Nyomtatás E-mail
2014. május 06. kedd, 17:15

Múltidézés, diákévek, csínytevések és egy nagy adag útravaló, amit a középiskola adott – e gondolatok köré építették előadásaikat az egykori türrös öregdiákok, akik a gimnázium iskolanapjára érkeztek a mai nap folyamán.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott, országgyűlési képviselő, Vathy Zsuzsa író – csak néhány a Türr-napokon előadást tartó szakemberek, közéleti személyiségek közül, akik valamennyien a Türr István Gimnázium és Kollégium padjait koptatták egykor.

A Türr-gimnázium ugyanis minden évben megszervezi kétnapos iskolai rendezvényét. Tegnap a vidámságé és a szórakozásé volt a főszerep, a diákokat filmvetítés, szellemi és sportos vetélkedők, valamint teaház várta. A Türr-napok második felvonása minden évben az előadásokról szól. Az ún. „komoly napra” többnyire volt türrös diákok térnek vissza iskolájukba, és osztják meg a tanulókkal mindazt, amit az intézmény adott számukra, s amely meghatározta pályafutásukat. Így állt össze a mai nap programja, melynek keretében több Pápáról indult, szakmájában sikeres előadó számolt be az iskolához fűződő élményeiről.

Kövér László 1978-ban végzett a Türr-gimnáziumban. Az Országgyűlés elnöke örömmel tért vissza iskolájába, elmondta, nagyon jó érzés visszaemlékezni a diákévekre, már csak azért is, mert a Türrnek mindig volt egy sajátos hangulata, és türrösnek lenni, különleges dolgot jelentett.

- Amikor én jártam ide, nagyon sok jó tanár tanított itt, remélem, ez most sincs másképp. Mindenkinek nagyon sokat köszönhetek, de talán Szabó Istvánt emelném ki, Csicsát, ahogy mi hívtuk. Ő volt az osztályfőnököm, tőle tanultam a legtöbbet, és nemcsak irodalomból, hanem életszemléletből, életfilozófiából és erkölcsből is – fogalmazott a házelnök.

Kövér László az állam intézményrendszeréről beszélt a diákoknak, kitért pápai indulásáról, politikai pályafutásának sarokpontjairól, de előadásában természetesen szólt diákéveiről, az udvari focibajnokságokról, mindarról, amit az iskola és a város adott számára.

Dr. Kovács Zoltán gyakran jár fiatalok közé, hiszen rendszeresen tart előadást a Pannon Egyetemen, de volt óraadó tanár a Közgázban és szakvizsgákat is bonyolít, így kifejezetten jól érezte magát a diákság körében. A térség országgyűlési képviselője 1976-ban érettségizett a Türrben. A politikus elmondta, csupa szép emléket őriz egykori iskolájáról, hiszen rendkívül jó osztályközösség alakult ki az itt töltött négy év során. Dr. Kovács Zoltán megjegyezte, néhányan közülük ma is gyakran összejárnak, együtt mennek rockkoncertekre, különféle rendezvényekre. A képviselő hozzátette, az intézmény kiváló alapokat nyújtott későbbi tanulmányaihoz.

- Az iskola szellemisége kiváló volt, sokat tanultunk tanárainktól. Nekem történelemből és magyarból kellett felvételiznem, azonnal fel is vettek, de ez az iskola és a tanáraim érdeme is. Tagja voltam a tornászcsapatnak, országos bajnokságokig is eljutottunk, ami pedig fizikailag határozta meg állóképességemet. Jó volt türrösnek lenni, jó érzés, amikor találkozom valakivel, s kiderül, ő is türrös volt. Ez összeköt minket.

Dr. Kovács Zoltán előadásában a közigazgatás átalakításáról, az államszervezetről, a demokráciáról beszélt a diákoknak, de persze ő sem hagyta ki azon élményeit, melyek hozzátartoznak egy jó közösség mindennapjaihoz.

Vathy Zsuzsa éppen hatvan évvel ezelőtt kezdte meg tanulmányait a belvárosi intézményben. Az írónőnek két testvére is a Türr-gimnáziumba járt. Kellemes érzésekkel emlékszik vissza fiatalkorára, amikor nővérével az utolsó percekben szaladt végig a belvárosi utcákon az iskolához, hiszen Vathy Zsuzsa a Deák Ferenc utcában élt családjával. Az írónő számára sokat jelentett Pápa és a gimnázium, itt szerzett élményeit visszatükrözik írásai. Vathy Zsuzsa elmondta, utólag, felnőtt fejjel értette meg, mit is jelentett számára az, hogy azokat az utcaköveket koptatta, amelyeken egykor Petőfi és Jókai járt, vagy hogy annak iskolának a kapuját lépte át nap, mint nap, amelyben Deák Ferenc tanult egy évig.

A Türr-napok előadásainak sorában számos izgalmas téma helyet kapott, itt volt – többek között – Szücs Lajos, a Lombard Pápa kapusa, Helyes Veronika pszichológus, dr. Kovács Jenő magánállatorvos, dr. Burcsi Péter matematikus, dr. Nagy L. István múzeumigazgató és Veress Zsuzsa gimnáziumi tanár.

mo

forrás: papa-ma

Módosítás dátuma: 2014. május 06. kedd, 18:22
 


Joomla!. XHTML and CSS.