Címlap
Iskolakezdési utalvánnyal is kifizethetők a tankönyvek PDF Nyomtatás E-mail
2013. július 18. csütörtök, 23:43

Tisztelt Szülők!

A Könyvtárellátó több cafeteria – szolgáltatóval is megállapodást kötött. Ennek értelmében a béren kívüli juttatásként adható iskolakezdési utalványok is felhasználhatók a tankönyvek kifizetésére.

A KELLO által kipostázott fizetési díjbekérőt augusztus 1-jétől a kijelölt postahivatalokban, valamint a kialakításra kerülő KELLO-pontokon az alábbi utalványokkal lehet kiegyenlíteni:

• Iskolai Erzsébet-utalvány

• Sodexo Iskolakezdési utalvány

• Posta Paletta Iskola utalvány

• Edenred Ticket Service beiskolázási utalványa

• Puebla beiskolázási utalvány

A kijelölésre kerülő KELLO-pontokon az OTP Cafeteria kártyát is elfogadják majd.

A Magyar Posta Zrt-vel kötött megállapodásnak köszönhetően megyeszékhelyenként egy-egy, míg Budapesten két kijelölt postahivatalban lesz lehetőség az utalvánnyal történő fizetésre. Postai befizetés esetén nagyon fontos, hogy a korábban levélben kapott csekk mellett a mellékelt díjbekérőt is magukkal vigyék az érintett szülők.

A Könyvtárellátó augusztus 1-jéig országszerte 7 helyen alakít ki ún. KELLO-pontokat, ahol a csekk befizetése mellett általános személyes ügyintézésre is lehetőségük lesz a szülőknek.

A tankönyvek árának befizetési határideje augusztus 15. A határidő lejárta után is lesz lehetőség a fizetésre, de ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor, az iskola felé kell igazolni a feladóvevény bemutatásával.

A postai elfogadóhelyek részletes listája a KELLO honlapján megtekinthető. (tankonyvrendeles.kello.hu)

A KELLO-pontok részletes listája augusztus elsejéig kerül közlésre a KELLO honlapján.

Módosítás dátuma: 2013. július 18. csütörtök, 23:49
 


Joomla!. XHTML and CSS.