Címlap
Német diákok a kuriózumnak számító városi ballagáson PDF Nyomtatás E-mail
2012. május 05. szombat, 22:07

A napokban középiskolások érkeztek német testvérvárosunkból a Türr István Gimnázium meghívására. A schwetzingeni Hebel Gimnáziumból érkezett tizenhárom diákot és kísérőtanáraikat kedd óta látja vendégül a nagy múltú gimnázium - tudtuk meg Eppel Ferenctől.

- A gyerekeknek óriási előnyt jelent iskolánk partnerkapcsolata. Kétévente felváltva utazunk egymáshoz, tavaly mi mentünk Schwetzingenbe. A gyerekek ilyenkor családokhoz kerülnek és ez több szempontból is jó. Egyrészt látják azt, hogy hogy él egy másik család, tehát kapnak egyfajta kitekintést a világba, másrészt pedig rá vannak kényszerítve arra, hogy idegen nyelven szólaljanak meg, tehát nagyon jó nyelvgyakorlat ez a számukra. A gyerekek nagyon szeretnek menni, de ez nem csak egyoldalú, a schwetzingeniek is nagyon szeretnek Pápára jönni - mondta el kérdésünkre a történelem-német szakos tanár.

A hét során többek között városnéző túrán, pesti, ajkai és balatoni kiránduláson, valamint több szabad és családi programon vettek részt a schwetzingeniek.

A német diákok évek óta erre az időpontra szervezik a kirándulást, mivel náluk nem szokás központi ballagást rendezni, míg Pápán ennek több évtizedes hagyománya van. A mai városi ballagáson Rudolf Heinhübel, a Hebel Gymnasium tanára kérdésünkre elmondta, a két iskola között immár 16 éve működik a kiváló partnerkapcsolat, így már nyolcadszor jár Pápán.

- Látni lehet azt, hogy a város él, épül, az emberek építkeznek, dolgoznak, úgymond a város igazán mozgásban van. Feltűnt, hogy nagy építkezés van a Fő téren, ami lehet, hogy most gondokat okoz, de ha az ember arra gondol, hogy milyen lesz, könnyebben vészeli át ezt az időszakot. A város és környéke csodálatos. Természetesen a jövőben is ápolni fogjuk a kapcsolatot, ami a két iskola között kialakult, hiszen nem csak az iskolák, hanem a diákok között is nagyon jó a viszony - fogalmazott Rudolf Heinhübel.

Tóth Tamara

forrás: papa-ma.hu

Módosítás dátuma: 2012. május 05. szombat, 22:13
 


Joomla!. XHTML and CSS.