Címlap
Tetszett mindenkinek a digitális tábla PDF Nyomtatás E-mail
2011. november 02. szerda, 11:02

Digitális táblaBemutató órát tartottak a közelmúltban a  Türr István Gimnáziumban. A programmal a szülőkkel való kapcsolattartást igyekeztek erősíteni, de az alkalom jó lehetőséget teremtett arra is, hogy a szülők megismerkedjenek a digitális tábla tanórai használatának előnyeivel.

Digitális táblaSzeptemberben a gimnázium egy TIOP pályázat keretében  hat darab digitális tantermi csomagot kapott. A digitális eszközök használatát 10 órás tanfolyam keretében sajátították el az iskola pedagógusai. Németh Zsolt igazgató elmondta, a modern berendezéseket leggyakrabban nyelv- és informatika , valamint földrajz, történelem, kémia és fizika órákon használják a tanárok.

A bemutató óra keretében az 5.G osztályban Grőber Attila tartott történelem órát . A gyerekek címertannal foglalkoztak,  az órán gyakran használták a digitális táblát.

Digitális táblaA történelemtanár szerint a  mai diákok a vizuális kultúrában jóval jártasabbak, mint  tanáraik. A digitális eszközök használatával érdeklődésüket jobban fel lehet kelteni, ezáltal befogadóbbá válnak, mely jó hatással lehet tanulási eredményeikre, fogalmazott a pedagógus.

Nem véletlen, hogy a kisgimnáziumi osztályban szervezték meg a programot, hiszen a nyolcosztályos képzés egyik legfontosabb célja a tehetséggondozás, a modern lehetőségek pedig még jobban elősegítik a tehetséges tanulók oktatását. Emellett a kicsiknél különösen fontos, hogy az oktatás olyan módját válasszák, mellyel kellően le tudják kötni figyelmüket. A digitális tábla erre remek lehetőséget biztosít, mondta a gimnázium igazgatója.

A tanítási órát követően a gyerekek és a szülők is úgy nyilatkoztak, az óra érdekes volt, és az ismeretek  elsajátítását nagyban segítette az, hogy digitális táblát használtak. Mészáros Márton kisgimnazista például azt mondta, jó lenne, ha gyakran használnák az órákon a modern berendezést.

Varga Bea

Módosítás dátuma: 2011. november 02. szerda, 11:41
 


Joomla!. XHTML and CSS.