Címlap
Pedagógia szakosok jártak a Türr kollégiumában PDF Nyomtatás E-mail
2011. november 02. szerda, 10:55

Egyetemisták jártak pénteken a Türr István Gimnázium és Kollégium diákotthonában. A Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézetének pedagógia alapszakos hallgatói a kollégiumi nevelésről és az Arany János Tehetséggondozó Programról tájékozódtak.

Rostáné Nagy Rózsa kollégiumvezető fogadta a pápai intézet pedagógiai alapszakos hallgatóit, akik először meghallgatták a tájékoztatót, majd meg is tekintették a nemrég felújított épületet.

-Az AJTP-ben résztvevő hátrányos helyzetű diákoknak kollégistáknak kell lenniük, mert a délelőtti iskolai elfoglaltságok után az órák, a foglalkozások délután folytatódnak a kollégiumban - mondta a kollégiumvezető.

Az AJTP-s diákok szeptemberben költöztek be a renováláson átesett épületbe, az eltelt időszak kedvező tapasztalatokkal telt, árulta el a kollégiumvezető.

-Mivel a gyerekek maguk is szépítették-építették ezt a kollégiumot, azt látom, nagyon jól érzik itt magukat. Azt mondják, nagyon jó, hogy közel van a belváros, az iskola, és minden szép új és rendezett az épületben - fogalmazott Rostáné Nagy Rózsa.

A pedagógia szakos hallgatóknak meg kell ismerniük  a közoltatási intézményrendszert, mondta Kiss Éva, a Neveléstudományi Intézet ügyvivő szakértője, ezért látogatnak el művelődési intézményekbe, iskolákba, óvodákba, kollégiumokba, kutatóintézetekbe és egyéb intézményekbe. A pápai egyetemisták ebben a félévben már jártak a levéltárban, a református könyvtárban, az evangélikus iskolában és a nevelési tanácsadóban is. A Türr kollégiuma után pedig a családsegítő szolgálathoz látogatnak majd el.

Varga Bea

Módosítás dátuma: 2011. november 02. szerda, 11:01
 


Joomla!. XHTML and CSS.