Címlap
Pro Talento-díj Grőber Attila tanár úrnak PDF Nyomtatás E-mail
2011. szeptember 07. szerda, 11:26

A Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet megyei tanévnyitó ünnepségén iskolánk történelem-filozófia szakos tanárát, Grőber Attilát Pro Talento – díjjal tüntették ki.

A díjat az 1972-73-ban, a jövőbeli magyar értelmiség merítési bázisának szélesítésére létrehozott „A Magyar Tehetségért Mozgalom” alapította. A Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet évente, a megyei tanévnyitón jutalmazza a megyében tevékenykedő pedagógusokat példaértékű, eredményes tehetséggondozó munkájuk elismeréseként, illetve a középiskolás diákok egyetemi, főiskolai tanulmányokra való felkészítéséért.

A tanár úrral az ezen alkalomból készített interjút a Veszprémi Napló 2011. szeptember 5-i, hétfői száma közölte. A teljesség igénye nélkül néhány fontos gondolatot szeretnénk kiragadni. Grőber tanár úr többek között ezeket mondta:

„- …A tanár felelőssége az, hogy a saját szaktárgya a diák számára olyan legyen, amiből tovább tud tanulni. Ez számos módszerrel elérhető, az egyik az, hogy versenyeztetjük a diákokat. … azt, hogy gondolkodjanak, olvassanak ( t.i. a diákok), ilyen módon ne csak az értelmi, de az érzelmi intelligenciájuk is növekedjen, azt mindig fontosnak, a pedagógia egyik legfontosabb céljának tartottam és tartom…. A célunk természetesen a továbblépés, a továbbtanulás. …Diplomát ma bárki szerezhet. De jó egyetemekre, jó szakokra bekerülni, ezért természetesen sokat kell dolgozni. Itt utalok vissza a versenyekre, amik arról is szólnak, hogy amikor a diák érettségire készül, akkor legyen rutinja, hogy megoldja az adott problémát…

…Komolyan veszem a diákjaimat, … szeretni és tisztelni kell a diákot. … A tanár nemcsak a tárgyi tudását viszi be az órára, hanem a lelkét is kiteszi az óra elején az asztalra. Erre kicsit születni is kell.”

Grőber tanár úr kiemelkedően sikeres munkáját bizonyítja többek közt az is, hogy eddigi pályája során immár tizenhat OKTV- döntős diákkal dicsekedhet!

Teljes szívből gratulálunk a jól megérdemelt kitüntetéshez! További szép sikereket, szeretett diákjai körében további sok szép órát, sok szép közös élményt, mindehhez pedig nagyon jó egészséget kívánunk!.

tici

Módosítás dátuma: 2011. szeptember 15. csütörtök, 08:47
 


Joomla!. XHTML and CSS.