Címlap
Országos irodalom verseny PDF Nyomtatás E-mail
2011. március 29. kedd, 10:12

  Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium idén március 24-25-26-án rendezte meg az AJTP országos irodalmi versenyét.

 

  Ez idén is írásbeli és szóbeli fordulóból állt, és előre kijelölt művek ismeretét követelte meg a  versenyző diákoktól. Ezek a következők voltak: Dsida Jenő kijelölt versei illetve prózai írásai közül „A csontváz” és „Az elveszett ló” címűek; Arany János Toldi szerelmi című műve – illetve az ezekhez kapcsolódó szakirodalmak.

  Iskolánkat négy diák képviselte: Tamás Diána és Lepsényi Krisztina a 9.F, Nagy Ágnes a 10.F és Tóth Norbert a 11.F osztályból. Közülük Tóth Norbert ért el helyezést – ő viszont a legelőkelőbb helyet, az elsőt szerezte meg! Felkészítője Dr. Hodásziné Pingitzer Andrea tanárnő volt.

   Gratulálunk a nagyon szép eredményhez!

                                                                                                                                                  tici

 


Joomla!. XHTML and CSS.