Címlap
Nyílt nap a negyedikes általános iskolásoknak PDF Nyomtatás E-mail
2011. február 03. csütörtök, 14:39

  Nyílt napot tartottunk január 25-én délután a Türr István Gimnáziumban. A programra a nyolcosztályos, azaz a kisgimnáziumi képzés iránt érdeklődő gyerekeket és szüleiket vártuk.

  Két órától fogadták az intézményben a kisgimnázium iránt érdeklődőket. Az általános iskolás negyedik osztályosok szülei számára Németh Zsolt igazgató tartott tájékoztatót,  ezalatt a gyerekek a tornateremben játékos foglalkozáson vettek részt a gimnázium két pedagógusának vezetésével.

- Akárhogy is vesszük, a nyolcosztályos gimnázium a gimnázium. Nyolcosztályos gimnáziumok voltak negyvenöt előtt Magyarországon, és ezek vannak manapság legtöbb európai országban, illetve a nemzetközi felmérésekben jó eredményeket elérő, úgynevezett feltörekvő országokban is a kisgimnáziumihoz hasonló modell működik.  Ez nem véletlen, hiszen nyolc év alatt nevelési szempontból nagyon nagy eredményeket lehet elérni. Ráadásul a Türr egy nagyon jó iskola: jók a tanárok, jók a diákok – az itt tanító pedagógusok többsége is ebbe az iskolába adja a gyermekét, általában a kisgimnáziumi képzésre. A mi családunkban is négy gyerek tanul a Türrben, közülük hárman ugyancsak a nyolcosztályos tagozatra járnak. A hosszabb tanulmányi idő mellett szerintem nagy előnye a képzésnek, hogy a gyerekek tízéves koruktól tizennyolc éves korukig egy közösséghez tartoznak – ha valaki azt szeretné, hogy legyen 28 testvére egy 29 fős osztályban, akkor érdemes ide jönnie. Az ezen a tagozaton érettségiző unokahúgaimnak és unokaöcséimnek szinte havonta van az osztálytalálkozókhoz hasonló összejövetelük. Egyébként tanulmányi szempontból főként a nyelvtanulás területén lehet itt többet kapni, ötödik osztálytól választhatnak például a gyerekek latint, amely az összes újlatin nyelvnek az alapja, és nagyon kevés iskolában tanítják már. Az egyik unokahúgom például az egyik madridi egyetemen tanul most spanyolt, és már megszerezte franciából a felsőfokú nyelvvizsgát is. Őt erre az útra ötödik osztályos korában itt, a Türrben a latin indította el – nyilatkozta dr. Hauber Károly magyar- és némettanár, az egyik kisgimnáziumi osztály osztályfőnöke. A tanár úr azt is hozzátette: szeretné azt az aggodalmat eloszlatni, hogy ez a fajta képzés nehéz. A pedagógus határozottan állítja, hogy ez nem igaz – a kisgimnázium egyáltalán nem nehezebb, mint egy normál felső tagozat, az persze más kérdés, hogy itt a nagyobb lehetőségek mellett igényesen bírálják el a diákokat. 

- Bátran mondhatjuk, hogy a városban ez a kisgimnázium a legjobb felső tagozat, mert itt vannak a legjobb diákok. Én tiszta szívemből ajánlom a szülőknek, hogy hozzák ide a gyermekeiket – mondta dr. Hauber Károly.

  A programon kiderült, a Türr nyolcosztályos képzésével a diákok és a szülők is elégedettek.

-  A Szent István Római Katolikus Általános Iskola tanulója voltam alsó tagozatban, utána döntöttünk úgy osztálytársaimmal együtt, hogy átjövünk a Türrbe. Egyáltalán nem bántuk meg, mert a nyolc év rengeteg lehetőséget adott számunkra, mind a tanulás, mind a tanuláson kívüli tevékenységek szempontjából. Sokat voltunk például kirándulni, és nagyon sok barátot tudtunk szerezni az eltelt idő alatt. Életem talán legjobb döntése volt, hogy ide jöttem a Türrbe. Persze az elején nagyon féltünk, hogy hogyan fognak hozzánk viszonyulni a felsőbb éves diákok, de kellemes csalódásban volt részünk, mert pátyolgattak minket és bármiben segítettek. A tanárok is nagyon kedvesek voltak hozzánk – fogalmazott Hegedüs Laura 12.G osztályos tanuló.

-  Nyolc évvel ezelőtt döntött a család úgy, hogy ikerlányaink a türrös kisgimnáziumi képzésben tanuljanak, ma már a lányok már az érettségi előtt állnak – mondta Pétery Győző. - Az eltelt nyolc évről csak pozitívan tudok nyilatkozni, mind a képzésben folyó tanulmányi tevékenység, mind pedig az osztályban kialakult közösséget illetően.

  Németh Zsolt igazgató hangsúlyozta: a képzés iránt érdeklődő családok az intézményben kérhetnek jelentkezési lapot, amelyet február 18-áig kell visszajuttatniuk a Türr István Gimnáziumba.

 

                                                                                                                                       Varga Bea

     

 

                                                         ( Forrás: Pápa és Vidéke; 2011. 02.03. )

 

 

 

 

 

Módosítás dátuma: 2011. február 03. csütörtök, 15:09
 


Joomla!. XHTML and CSS.