Címlap
Őszi ökoiskolai programok PDF Nyomtatás E-mail
2022. november 15. kedd, 08:29

2022. október 3-7. között zajlott a Világ Legnagyobb Tanórája 2022 programsorozat. Célunk, hogy a diákok megismerjék a fenntarthatóságot szolgáló globális célokat, amelyek a társadalom kiemelt problémáira kívánnak megoldást nyújtani. A projekthez csatlakozva a célok megismerését idén beépítettük további programjainkba, rendezvényeinkbe.



Állatok világnapja – október 4.

A jeles nap délelőttjén Szabó Patrik Madaraim és egyéb állatfajták című előadását hallgatták meg iskolánk tanulói. Patrik jelentős madárgyűjteménnyel, ornitológiai képzettséggel és rengeteg tapasztalattal rendelkezik az állattartás, az etológia területén. Ismereteit lelkes állatbarátként adta át a diákoknak, akik felmerülő kérdéseiket is megfogalmazták az interaktív előadás végén.

A világnap alkalmából a komplex természettudományt tanuló 11. évfolyamos diákok adománygyűjtést szerveztek a Második Esély Állatmentő Csoport számára. A jeles nap délutánján ellátogattak az állatmentők telephelyére és személyesen adták át a kisállatok számára hasznos termékeket. A tanulók így emlékeznek vissza a látogatásra: „A menhely vezetője lehetőséget biztosított számunkra, hogy megnézhessük és megszeretgessük a menhely lakóit. Igazán felemelő és megható érzés volt látni, hogy ember és állat is ilyen boldog egy kis szeretet, támogatás hatására és milyen jó érzés segíteni. Nagyon örülünk, hogy hozzájárulhattunk a menhely működésének fenntartásához és a hálás tekintetű állatok boldogságához.”













Erdei iskola

Október 7-én az 5. G és 6. G osztályok erdei iskolai programon vettek részt. Hagyományainknak megfelelően Kupon, az Esterházy Erdészeti Iskolában végeztek tanulóink aktív, megismerő terepi tevékenységeket. Továbbá az erdei iskola programjai biztosították a szociális tanulás lehetőségét, a személyiség- és közösségfejlesztést, a természettudományos ismeretek bővítését.















Papírgyűjtés

A fenntarthatóságra nevelés fontos eleme a papírgyűjtés, mely tudatosítja a tanulóinkban, hogy a hulladék érték. Oktató-nevelő munkánk eredményeként diákjaink tudják, hogyha összegyűjtik a papírt, kevesebb fát kell kivágni, tisztább lesz a levegő. Ez motiválta is őket a gyűjtés során, mert 7500 kg papírt gyűjtöttek össze újrahasznosítás céljából.



Egészség- és Sportnap

A Pápai Sport Centrummal és a Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet Egészségfejlesztési Irodájával együttműködve megvalósított programon a 9-12. évfolyam minden diákja részt vett. A program szerves része volt a mozgás (tekézés) és egy interaktív prevenciós foglalkozás a függőségek témájában.




Kerékpártúrák


A diákoknak és a családoknak szervezett kerékpártúrák során Pápa- Pápa-Tapolcafő- Adásztevel- Ugod- Bakonykoppány- Bakonybél- Pápa, illetve Farkasgyepű- Hubertlaki-tó- Huszárokelőpuszta- Odvaskő útvonalon kerekeztek a résztvevők. A túrák célja a közös mozgás örömén túl, az egészséges életmódra nevelés, a környezettudatos szemlélet erősítése, a kerékpáros közlekedést előnyben részesítők számának növelése volt.




2022. október 3-7. között zajlott a Világ Legnagyobb Tanórája 2022 programsorozat. Célunk, hogy a diákok megismerjék a fenntarthatóságot szolgáló globális célokat, amelyek a társadalom kiemelt problémáira kívánnak megoldást nyújtani. A projekthez csatlakozva a célok megismerését idén beépítettük további programjainkba, rendezvényeinkbe:

Állatok világnapja – október 4.

A jeles nap délelőttjén Szabó Patrik Madaraim és egyéb állatfajták című előadását hallgatták meg iskolánk tanulói. Patrik jelentős madárgyűjteménnyel, ornitológiai képzettséggel és rengeteg tapasztalattal rendelkezik az állattartás, az etológia területén. Ismereteit lelkes állatbarátként adta át a diákoknak, akik felmerülő kérdéseiket is megfogalmazták az interaktív előadás végén.

A világnap alkalmából a komplex természettudományt tanuló 11. évfolyamos diákok adománygyűjtést szerveztek a Második Esély Állatmentő Csoport számára. A jeles nap délutánján ellátogattak az állatmentők telephelyére és személyesen adták át a kisállatok számára hasznos termékeket. A tanulók így emlékeznek vissza a látogatásra: „A menhely vezetője lehetőséget biztosított számunkra, hogy megnézhessük és megszeretgessük a menhely lakóit. Igazán felemelő és megható érzés volt látni, hogy ember és állat is ilyen boldog egy kis szeretet, támogatás hatására és milyen jó érzés segíteni. Nagyon örülünk, hogy hozzájárulhattunk a menhely működésének fenntartásához és a hálás tekintetű állatok boldogságához.”


Erdei iskola

Október 7-én az 5. G és 6. G osztályok erdei iskolai programon vettek részt. Hagyományainknak megfelelően Kupon, az Esterházy Erdészeti Iskolában végeztek tanulóink aktív, megismerő terepi tevékenységeket. Továbbá az erdei iskola programjai biztosították a szociális tanulás lehetőségét, a személyiség- és közösségfejlesztést, a természettudományos ismeretek bővítését.

Papírgyűjtés

A fenntarthatóságra nevelés fontos eleme a papírgyűjtés, mely tudatosítja a tanulóinkban, hogy a hulladék érték. Oktató-nevelő munkánk eredményeként diákjaink tudják, hogyha összegyűjtik a papírt, kevesebb fát kell kivágni, tisztább lesz a levegő. Ez motiválta is őket a gyűjtés során, mert 7500 kg papírt gyűjtöttek össze újrahasznosítás céljából.

Egészség- és Sportnap

A Pápai Sport Centrummal és a Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet Egészségfejlesztési Irodájával együttműködve megvalósított programon a 9-12. évfolyam minden diákja részt vett. A program szerves része volt a mozgás (tekézés) és egy interaktív prevenciós foglalkozás a függőségek témájában.

 

Kerékpártúrák

 

A diákoknak és a családoknak szervezett kerékpártúrák során Pápa- Pápa-Tapolcafő- Adásztevel- Ugod- Bakonykoppány- Bakonybél- Pápa, illetve Farkasgyepű- Hubertlaki-tó- Huszárokelőpuszta- Odvaskő útvonalon kerekeztek a résztvevők. A túrák célja a közös mozgás örömén túl, az egészséges életmódra nevelés, a környezettudatos szemlélet erősítése, a kerékpáros közlekedést előnyben részesítők számának növelése volt.


Módosítás dátuma: 2022. december 02. péntek, 11:24
 


Joomla!. XHTML and CSS.