Indul a ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre! |
2021. január 28. csütörtök, 21:26 |
A pénzügyi tudás elsajátítása már fiatalon elengedhetetlen a megalapozott döntésekhez. A Pénzügyminisztérium Okosan a pénzzel programjának keretében, fiataloknak szóló versenyt hirdet ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre címmel – jelentette be Balogh László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára. A kezdeményezéshez csatlakozott a Diákhitel Központ Zrt., a Pénziránytű Alapítvány, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint a Magyar Államkincstár is.
Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok is tisztában legyenek pénzügyeik megfelelő kezelésével – hangsúlyozta Balogh László. Mint mondta: a kormány a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló stratégiájának is az egyik legfőbb törekvése, hogy már a fiatal korosztály rendelkezzen a szükséges pénzügyi ismeretekkel, és felhívjuk figyelmüket a pénzügyi tudatosságra. A most induló játékos vetélkedő is ezt a célt szolgálja – tette hozzá a helyettes államtitkár.
A 2020. december 21-én induló játékban 14–19 éves középiskolások, valamint idén kísérleti jelleggel 19-24 éves főiskolások és egyetemisták vehetnek részt. Mindkét korcsoport számára 200-200 különböző nehézségi szintű kérdésből egy program véletlenszerűen választ ki 16-16 kérdést. A teszt többször is kitölthető, így könnyen rutinra tehetnek szert a fiatalok a pénzügyek területén.
A középiskolások közül az első 150 legjobb eredményt elérő jut tovább a középdöntőbe, amely a tervek szerint már személyes részvétellel zajlik 2021. március 26-án a Pénzügyminisztériumban – tájékoztatott Balogh László. A döntőbe a tíz legjobb versenyző kerülhet, ahol izgalmas vetélkedő során dől el, ki a legrátermettebb fiatal a témakörben. A főiskolás és az egyetemista résztvevőknek összeállított játék egyfordulós, és kizárólag online történik. A játékban mindkét korcsoportban értékes elektronikai eszközökkel – okostelefonnal, laptoppal, tablettel – díjazzák az első három helyezettet.
A helyettes államtitkár kifejezetten a fiatalok pénzügyi tudását mérő OECD PISA-kutatásról szólva elmondta, Magyarország 2022-ben vesz részt először a széles körű felmérésen. A kormány intézkedéseinek és programjainak eredményei már pozitív elmozdulást jeleznek és számos olyan pénzügyi kifejezés, mint például a kamatos kamat, kgfb biztosítás vagy a deviza egyre több fiatal számára lesz magától értetődő és a mindennapokban használt fogalom. Jelentkezés: https://www.okosanapenzzel.hu/zsetonkozepiskola |
Módosítás dátuma: 2021. január 28. csütörtök, 21:42 |