„Ez évnek körforgása alatt életet nyer e világ, mert született nékünk egy gyermek Szűz Mária által.”
December 21-én, a téli szünet előtti utolsó tanítási napon a Türr István Gimnázium és Kollégium valamennyi tanulója, tanára, valamint a meghívott vendégek részt vettek az iskola karácsonyi hangversenyén, melyen hagyományosan hangszeren játszó diákjaink és kórusaink idézték meg a karácsony hangulatát, gondolatait.
A műsor Tompa Melinda adventi énekével kezdődött, majd a nagykórus egy Jézus születését köszöntő középkori dallamot (In hoc anni circulo.. ) adott elő.
A műsor következő részében Bodó Angelika, Cserkuti Izabella, Endrész Balázs, Hegyi Barna, Hetyei Zsolt, Hideg Noémi, Jákli Rebeka és Tóth Márton hangszeren játszottak, Ruip Brigitta énekelt.
A kiskórus ismert karácsonyi énekekkel köszöntötte a karácsonyt.
A koncert záró részében a nagykórus John Lennon: Imagine c. jól ismert dalát énekelte. A kórust Bodó Angelika kísérte zongorán. Végül a két kórus együtt szólaltatta meg a béke időszerű gondolatát közvetítő Dona nobis pacem…kezdetű kánont, illetve a Csendes éj idén éppen kétszáz éves dallamát. A összkart Balogh Fanni kísérte zongorán.
A műsort összeállította, az énekkari számokat betanította Üvegesné Ozorai Hortenzia tanárnő.
A hangszereseket a Bartók Béla Zeneiskola tanárnői: Bunda Valéria, Falakiné Piltman Erika, Hetyeiné Lugosi Johanna, Horváthné Eisenbeck Ágota, Némethné Farkas Nóra, Németh-Vékes Erzsébet készítették fel. Köszönjük nekik az igényes felkészítő munkát és az önzetlen segítséget!
A hangverseny fotóit Fröhlich Viktória 11. A osztályos tanuló készítette.
hpa
Pápa, 2018. 12. 22.
|