Címlap
Pályaválasztás: háromféle képzési típust kínál a Türr István Gimnázium PDF Nyomtatás E-mail
2014. december 03. szerda, 22:27

A következő tanévben is három különböző képzési típussal veszi ki a részét az ifjúság neveléséből, tanításából a Türr István Gimnázium és Kollégium. Ezek közé tartozik az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP), a nyelvi előkészítő évfolyammal induló gimnáziumi képzés, valamint a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzés.

A belvárosi oktatási intézményben minden képzési formáról külön nyílt napot tartanak, a sort az Arany János Tehetséggondozó Programhoz kapcsolódó rendezvény nyitotta meg a mai napon. – A nyílt napokon szeretnénk bemutatni az egyes képzéseinket, azok jellemzőit, specialitásait, illetve természetesen az intézményünket – nyilatkozta hírportálunknak Németh Zsolt, a Türr István Gimnázium és Kollégium igazgatója.

Mint mondta, az Arany János Tehetséggondozó Programba azokat a nehezebb körülmények között élő diákokat várják, akik gimnáziumi érettségit szeretnének tenni, majd tovább kívánnak tanulni valamilyen felsőoktatási intézményben, vagy érettségihez kötött szakmai képzésben. – Az AJTP számtalan plusz dolgot nyújt a diákoknak, például ingyenesen szerezhetik meg a gépjárművezetői jogosítványt, a középfokú nyelvvizsgát, vagy a számítógép-kezelői bizonyítvány. A felkészítés és a vizsgadíj a programra hárul. Ebbe a képzésbe pályázat útján lehet bekerülni, a szükséges dokumentumokat december 11-ig kell benyújtani. Igény eseten a pályázat megírásához is segítséget nyújtunk az iskolánkban – hangsúlyozta Németh Zsolt.

A nyelvi előkészítő évfolyammal induló gimnáziumi képzés ötéves, az első évfolyamon kifejezetten a nyelvtanulásra, az informatika-oktatásra fektetik a hangsúlyt. – Célunk, hogy a gimnáziumi érettségi megszerzésére minimum egy – de reményeink szerint kettő vagy akár három – középfokú nyelvvizsgával rendelkezzenek a diákjaink. Sőt, tapasztalataink szerint akár az emelet szintű nyelvvizsga is megszerezhető – mutatott rá az igazgató. – Ide azokat a tanulókat várjuk, akiknek komoly céljaik és terveik vannak, a gimnázium után feltétlenül tovább szeretnének tanulni. Az eredményeink azt mutatják, iskolánkból könnyen bekerülhetnek a diákok egyetemre, főiskolára, miközben biztos nyelvi tudással is rendelkeznek majd.

Németh Zsolt úgy fogalmazott, a nyolc évfolyamos, úgynevezett kisgimnáziumi képzésük legnagyobb előnye, hogy nyolc tanéven keresztül tartó tehetségfejlesztő és oktató munkát végeznek a gyerekekkel. – Természetesen itt is a továbbtanulás a cél, és hasonló hangsúlyt fektetünk a nyelvoktatásra, az informatikára – fűzte hozzá. A Türr István Gimnázium igazgatójától megtudtuk, nincsenek beiskolázási gondjaik, folyamatosan indítják a három képzésüket, melynek mindegyikére állandóan túljelentkezés van. A legnépszerűbb a nyelvi előkészítő évfolyammal induló gimnáziumi képzés, erre általában kétszer-háromszor többen jelentkeznek, mint ahány tanulót fel tudnak venni.

A Türr István Gimnázium november 24-én, hétfőn ismét nyílt napot tart, akkor a nyelvi előkészítő évfolyammal induló gimnáziumi képzéssel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, majd január végén a kisgimnáziumi képzés is bemutatkozik.

pt

forrás: papa-ma.hu

Módosítás dátuma: 2014. december 03. szerda, 22:33
 


Joomla!. XHTML and CSS.