Gyenesdiáson jártunk Nyomtatás

Az osztály nagy részének eddig ez volt a kedvenc programhétvégéje. Pénteken, iskola után indultunk a kollégium elől Gyenesdiásra. Első utunk a Természet Háza volt, ahol megnéztünk egy 15 perces kisfilmet, játszottunk és megtekintettük a kiállítást is.

Délután elfoglaltuk a szállásunkat és megvacsoráztunk. Este elsétáltunk a Balaton-partra, ahol az osztályunk kezelésbe vette a játszóteret. Szombaton, reggeli után elmentünk Keszthelyre a Helikon Kastélymúzeumba, ahol beszéltek nekünk a főúri életformákról, megnézhettük a könyvtárat, végül pedig körbenéztünk a Hintókiállításon, a Történelmi Modellvasút Kiállításon és a Vadászati kiállításon is. Ebéd után elmentünk a Marcipán Múzeumba, ahol lenyűgöző munkákat csodálhattunk meg. Következő megállónk az Afrika Múzeum volt. Egy idős néni (Dr. Nagy Endre lánya) beszélt nekünk a gyerekkoráról, amit Afrikában töltött. Láthattunk 1 hetes zebra bébit és egy 3 hónapos tevét is. A következő program sok szívet elnyert, mivel az Erdész-Lövészklub lőterét látogattuk meg, ahol korongokra lőttünk sörétes fegyverrel. A szálláson megvacsoráztunk. Persze aznap sem maradhatott ki a séta, ami szintén a Balaton-partra vezetett minket. Másnap reggel elmentünk a Szigligeti Várba, ahol kisebb- nagyobb erőfeszítések árán feljutottunk a vár legmagasabb pontjaira is. Természetesen a kirándulásból nem maradhatott ki a Tapolcai-tavasbarlang sem. Meghallgattuk információt és csónakáztunk a barlangban. Utolsó állomásunk a Sümegi Vár volt, ahol idegenvezetéssel mutatták be a várat, és meséltek történeteket róla. Bár nagyon fárasztó hétvégénk volt, nagyon jól éreztük magunkat.

Kalmár Katalin

9.AJTP