Türrös kisgimnazisták sikere az Észkerék Egyesület matematika csapatversenyén Nyomtatás

2016. október 28-án immár ötödik alkalommal rendezte meg az Észkerék Egyesület az általános iskolások matematika csapatversenyét a Munkácsy Mihály Általános Iskolában.

Iskolánkat két korcsoportban összesen 39 diák – 13 csapat képviselte. A gyerekeknek először egy írásbeli feladatsort kellett megoldaniuk, amely tesztkérdésekből és egy „kifejtős” feladatból állt.

Az első fordulóból mindkét korcsoportban a hat legjobb eredményt elért csapat jutott tovább.

Az 5-6. osztályos 22 induló csapat közül három türrös csapat is bekerült a hat legjobb közé: a Torpedók (Ruip Brigitta, Dombos Bence, Gál György Ádám 6.G); a Vasas (Bertalan Bence, Györkös Andor,Szolga Gábor 6.G) és a Gisѐles (Bezzegh Dániel, Papp Ádám Zsolt, Szaller Patrik 5.G).

A második fordulóban először három feladatot kaptak a csapatok, amelyeket, ha helyesen megoldottak, akkor kapták a következőt, a cél az volt, hogy minél több feladatot oldjanak meg.

Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy az 5-6.osztályos korcsoportban az 5.G-s Gisѐles csapat bizonyult a legjobbnak. A győztes csapat tagjai: Bezzegh Dániel, Papp Ádám Zsolt és Szaller Patrik.

Gratulálunk nekik! További sok sikert kívánunk!

A versenyről további információk a papa-ma honlapon