Pál fia Péter - folytatódik a Kortárs-társas Nyomtatás

A Kortárs-társas a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ évek óta futó programja. A célja, hogy a kortárs írókat, költőket közelebb hozza az olvasókhoz, korosztálytól függetlenül. A programot idén is támogatja a Nemzeti Kulturális Alap, mondta el Schmidt Orsolya szervező, aki hozzátette, ezúttal is több érdekes találkozó várja az irodalombarátokat.

Az idei sorozat nyitóvendége Závada Péter költő volt, akivel a Türr István Gimnázium magyartanára, Hodásziné Pingitzer Andrea és a diákok beszélgettek. Závada Péter költő és rapper, de dolgozott nyelvtanárként és reklámszövegíróként is. Závada Pál író fia. Ennek kapcsán elmondta, hogy híres ember gyermekének lenni és aztán azon a pályán továbbindulni, egyszerre lehet áldás és átok is. Egyrészt az ismert név jelenthet előnyt, hisz a szerkesztők biztosan elolvassák a leadott írásokat, másrészt az elvárások is magasabbak. Ő édesapjának először nem is beszélt arról, hogy verseket ír. A családi irodalmi háttér jó alapokat ad az induláshoz, de hogy abból ki mit bont ki, az már természetesen egyénfüggő.

 

Závada Péterrel két rendhagyó irodalomórán beszélgethettek a diákok

Závada Péter és a diákok is olvastak fel verseket az eddig megjelent köteteiből. A költő elmondta, hogy mindig érdekes saját gondolatait mástól hallani, ilyenkor érzi, hogy már nemcsak az övé a verse, továbbadta az olvasóknak. Závada Péter először slammerként lett ismert, ma már inkább úgy jellemzi írásait, hogy azokban egyre inkább eltávolodik a személyességtől és elindult a tárgyiasság irányába. Verseiben egyszerre jelennek meg a hétköznapi környezet elemei és a szimbolikusabb, titokzatosabb, misztikusabb tapasztalatok.

A beszélgetés után Závada Pétertől több olyan diák is kért tanácsot, akiket foglalkoztat az írás, vannak verseik vagy novelláik. A költő mindegyiküket biztatta, hozzátéve, hogy nagyon kemény pálya az alkotóké, de egy-egy kudarc ne vegye el a kedvüket. Azt mindenkinek elmondta, hogy aki író vagy költő akar lenni, az ne csak írjon, hanem olvasson is, nagyon sokat.

Mackei Fruzsinának is voltak kérdései a költőhöz, elmondta, hogy nagyon tetszett neki a beszélgetés, mert a kortárs irodalom fontos, és a személyes találkozás erősítheti a kapcsolatot az olvasó és a költő közt. Szerinte Závada Péter kedves és őszinte volt, nagyon közvetlen, igaz, ő ilyennek is gondolta. A rendhagyó irodalomóra legfontosabb üzenete az volt számára, hogy bármit elérhetünk, ha nagyon szeretnénk.

A pápai Kortárs-társas következő vendégei Szálinger Balázs és Szűcs Balázs lesznek: egy zenész és egy költő közös alkalma közös rajongások (Beatles, Petőfi, kabaré) mentén. A találkozóra április 11-én várják az érdeklődőket a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központba.

ha

forrás: papa-ma.hu