Pro Progressio Díj a Türr István Gimnáziumnak Nyomtatás

Pro ProgressioA Pro Progressio elnevezésű díjban részesült a közelmúltban a Türr István Gimnázium és Kollégium. Az elismerést az intézmény a Budapesti Műszaki Egyetem egyik alapítványától kapta.

Évente a Türrben érettségizettek tíz százaléka nyer felvételt a BME-re, ahol jelenleg körülbelül hatvan volt türrös diák tanul.

A Budapesti Műszaki Egyetem Pro Progressio Alapítványa idén is meghirdette a középiskolai műszaki és természettudományi ismeretek oktatásának támogatására és népszerűsítésére, valamint az ezeken a területeken oktató pedagógusok elismerésére szolgáló pályázatát. Ezen szerepelt eredményesen a Türr István Gimnázium, és nyerte el a Pro Progressio Díjat.

- Az alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy támogasson minden olyan intézményt, amelyek kapcsolatban állnak a Műszaki Egyetemmel, ebben az esztendőben 13 középiskola kapott tőlük díjat az egész országban, azt gondolom, hogy a több ezer középiskola közül az első tizenháromba bekerülni mindenképpen dicsőség – fogalmazott Németh Zsolt igazgató, aki elmondta, több dolgot is teljesíteniük kellett ahhoz, hogy pályázati szereplésük eredményes legyen.

Pro Progressio- Részleteznünk kellett, hogy milyen tevékenységeket folytatunk a műszaki tudományok, illetve a természettudományok terén, emellett a kuratórium azt is megvizsgálta, hogy a múltban hogyan tevékenykedtünk, azaz, hogy milyen eredményeket értek el diákjaink a természettudományos versenyeken, illetve az is fontos szempont volt, hogy a Türr István Gimnáziumból hányan választották a Budapesti Műszaki Egyetemet továbbtanulásuk céljaként – mondta az igazgató.

A díj nemcsak erkölcsi elismerést jelent, hanem anyagi támogatással is jár: a Türr 200 ezer forint támogatásban részesült a BME-s alapítványtól.

- Erre a tanévre három területen vállaltunk tevékenységet. Az egyik vállalásunk az, hogy az idei Türr Napok komoly napjának fő témája a műszaki tudományok és természettudományok lesznek, és erre a napra ebből a támogatásból olyan egykori türrös diákokat, ma neves szakembereket hívunk meg, akik a műszaki tudományok területén kiváló eredményeket értek el. Gimnáziumunk évek óta eredményesen szerepel a Budapesti Műszaki Egyetem energetikai versenyén – idén és tavaly is megszerezték a türrös diákok az országos második és harmadik helyezést is -, és idén is készülnek tanulóink a versenyre, mely részeként az elnyert támogatásból a paksi atomerőműbe látogatnak el a csapatok. Ezeken kívül iskolánkban ebben a tanévben egy, a középiskolai tananyagon túlmutató matematikai szakkör is indult a műszaki pályára készülő diákok számára – részletezte Németh Zsolt.

A Pro Progressio Díj elnyerésének köszönhetően a BME villamosmérnök és informatikai kara által szervezett Nyitott laborok programon türrös diákok is részt vehetnek.

Varga Bea