Türr Napok Nyomtatás

  Március 18-19-én lezajlottak a Türr Napok – pénteken a komoly, szombaton a vidám nap. Ahogy azt előzetesünkben már jeleztük, a komoly napra híressé vált volt türrös diákokat hívott meg a rendező 12.A osztály.

 

  A színvonalas előadásokat ez úttal olyan hírességek prezentálták, mint Prof. Dr. veress Gábor neves szívgyógyász, a balatonfüredi szívkórház igazgatója, Schandl László katonaorvos, a Honvéd Kórház megbízott igazgatója, Gazdag Ferenc, a Nemzetvédelmi Egyetem egyetemi tanára, Závecz Tibor a Sonda Ipsos Közvéleménykutató Intézet igazgatója, Süth Miklós állatorvos, Katzer Zoltán az Ajka Kristály ügyvezető igazgatója és Szvath Mártron régész, aki az egyiptomi hitvilágról és a piramisépítő fáraók koráról tartott előadást.

  Péntek este került sor a már ugyancsak hagyományossá vált kulturális bemutatóra a pápai JMMK épületében. Ez alkalommal is nagyon sok értékes, színvonalas produkciót láthatott a közönség: vers, próza, ének, tánc, színdarab, hangszeres muzsika gyönyörködtette/szórakoztatta az  egybegyűlteket.

  A kulturális bemutatón lépette fel többek között Takács Ákos 9.A osztályos tanulónk. Zongorán játszotta Chopin Desz-dúr prelude-jét. Eddig Ákos zongoratehetségéről nem volt tudomásunk, így nagyon kellemes meglepetés volt hallgatni nagy átéléssel előadott produkcióját. Később az is kiderült, hogy a fiatalember más babérokat is magáénak mondhat! Március 7-én rendezték Győrben az Ifjú Muzsikusok Fesztiválját, amelyen Ákos arany fokozatot szerzett! Akkor is a fent említett Chopin-művet játszotta, illetve Bach g-moll kétszólamú invencióját adta elő.

                                                                                                                         tici