Egy volt türrös diák újabb szép eredménye Nyomtatás

November 12-13-án rendezték meg Győrben a XXXIV. Radnóti Miklós Nemzeti Felnőtt Amatőr Vers- és Prózamondó Versenyt a Radnóti-emlékérmek és a Radnóti-diplomák elnyeréséért. Erre a rangos megmérettetésre iskolánk egyik volt, 2010-ben érettségizett diákja, Ekanem Bálint is meghívást kapott.

A versenyt a győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tartották. A résztvevőknek két Radnóti-verset, prózát, vagy műfordítást kellett vinniük magukkal, illetve a magyar nemzeti irodalom bármely alkotójának három versét vagy prózáját jelölhették meg repertoárjukként.

 

Ekanem Bálint kimagasló teljesítményéért Radnóti-diplomában részesült!

A döntőt követően a versenyzők megkoszorúzták azt az emlékhelyet, ahol Radnóti Miklóst brutális módon meggyilkolták, ezt követően pedig az abdai útelágazásnál álló, Melocco Miklós készítette legendásan szép Radnóti-szobrot.

Szívből gratulálunk, Bálint!

tici