3 és fél milliárd a Türr István Gimnázium és Kollégium felújítására Nyomtatás

A mai Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány döntött a Türr István Gimnázium és Kollégium felújításáról, az épületrekonstrukcióra 3,5 milliárd forintot kap az intézmény - jelentette be nem sokkal ezelőtt dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a Városházán.

A sajtótájékoztatón jelen volt dr. Áldozó Tamás polgármester, Egyházi Andrea, az intézmény fenntartójának, a Pápai Tankerületi Központnak az igazgatója és Németh Zsolt gimnáziumigazgató.


Dr. Kovács Zoltán hangsúlyozta, évek óta dolgoztak azon, hogy forrást nyerjenek a nagy múltú iskola rekonstrukciójára, sokan sokat tettek azért, hogy ez a döntés megszülethessen.

Dr. Áldozó Tamás polgármester arról szólt, az általa meghirdetett Esterházy2035 program részeként tervezték a felújítás megvalósítását, a teljes programot 60-80 milliárd forint értékűre számolták, ebből az első 4 milliárd forint már megvan. A polgármester kiemelte, az Esterhzázy2035-ben meghatározott fejlesztési terveiket - melynek része a Türr megújítása is - saját erőből, európai uniós forrásból és a kormánytámogatásokból kívánják megvalósítani, a magyar kormánnyal való együttműködés egyik jó példája ennek a beruházásnak a finanszírozása.

Németh Zsolt, a gimnázium igazgatója a sajtótájékoztatón arról szólt, nagyon örülnek a lehetőségnek, és bár nagy kihívás a több tanéven keresztül tartó épületfelújítás, örömmel állnak elébe.


Megújulhat a nagy múltú gimnázium

forrás: