Két keréken Nyomtatás
2019. november 07. csütörtök, 23:55

Október 26-án, szombaton indultunk hagyományőrző, őszi szezonzáró kerékpártúránkra. A túránk megvalósításához a Pápa környezetében fekvő falvakon keresztül vezetett az út. A lebonyolításához megfelelő körülményeket teremtett az időjárás, kezdetben, hűvös időben, később verőfényes napsütésben kerékpározhattunk.

Délelőtt 1000-kor indultunk a Várkert melletti parkolóból. Útunk Adásztevel, majd Nagytevel érintésével a „nagyteveli víztározóhoz” vezetett, ahol első pihenőnket tartottuk. A gyönyörű környezet csendjét, a horgászok nyugodt világát csak diákjaink hangoskodása zavarta meg. Az első 11 km megtétele után mindenkinek jól esett a tízórai elfogyasztása, és a folyadékpótlás.

Útunkat tovább folytatva Homokbödöge és Ugod felé vettük az irányt. Diákjaink az úttest menetirány szerinti jobb oldalán, szabályos menetoszlopban, fegyelmezetten haladva gyűjtötték a kilómétereket. A következő pihenőt Bében töltöttük, ahol, kollégiumunkban dolgozó, csoportvezető kollégánkat is meglátogattuk.

Útunk utolsó szakasza Nagygyimóton keresztül Pápa irányába mutatott. A túra folyamán 36 km-t teljesítettünk.


Kéthely György

Módosítás dátuma: 2019. november 08. péntek, 00:03