Tablók Könyve Nyomtatás
2010. július 28. szerda, 11:58

Fontos eseményre került sor június 4-én délután a Türr István Gimnázium- és Kollégiumban: megjelent iskolánk "Tablók Könyve" című kiadványa, amelynek bemutatóját tartottuk.

A jeles alkalomra nagyon sok vendég érkezett: volt türrös diákok, családtagjaik és - ahogy köszöntőjében Gruber Marianna igazgatónő reményének adott hangot - leendő türrösök, diákjelöltek is. Az igazgatónő kiemelte: fontos esemény ez, hiszen, bár különböző korosztályok vannak jelen, a kiadványban szereplő tablóképeken valamennyien azonos korúak vagyunk, s emellett még az is eltéphetetlen szálakkal köt össze bennünket, hogy mindannyian ugyanazt a szellemiséget képviseljük, ugyanabból a szellemi környezetből jöttünk.

 

A kötet főszerkesztője és felelős kiadója, Molnár László úr is jelen volt, s köszöntötte a megjelenteket. Szavaiból azt emelnénk ki, hogy ennek a kötetnek egyik nagyon fontos szerepe az, hogy segítségével családi, baráti körben fel lehet idézni a szép emlékeket, így töltve el együtt szép, tartalmas órákat.

A köszöntők után tartalmas műsorral kedveskedtünk vendégeinknek. A legutóbbi Helikoni Ünnepségeken részt vett és nagyon szép eredményeket elért diákjaink adtak ünnepi hangversenyt. Külön köszönetünket szeretnénk e helyt is kifejezni a pápai Bartók Béla Zeneiskola tanárainak, Falakiné Piltman Erika és Horváthné Eisenbeck Ágota tanárnőknek hangszeres kísérőként való közreműködésükért.

Szintén köszönet illeti Mayer Károlyné Jutka nénit az iskolai vegyeskar színvonalas szereplésre való felkészítéséért, és - nem utolsó sorban - Üvegesné Ozorai Hortenzia tanárnőt a szintén nagyon színvonalas műsor összeállításáért.

A hangverseny zárásaként a vegyeskar a Cohors generosa kezdetű XVIII. századi diákéneket adta elő. Ennek megható és - talán nem túl nagy szó - felemelő momentuma volt, hogy mi, volt türrös énekkarosok is beállhattunk a kórus tagjai közé, s együtt énekelhettük a dalt a maiakkal.

Még néhány szót a kötetről. A nívós kiadvány szerkesztése Vékony Judit tanárnő érdeme. A kötet külcsíne Fekete Gábor tanár úr és Varga Benedek 11.A osztályos tanulónk ízlését és munkáját dicséri. Hálás köszönet nekik is!

A "Tablók Könyvé"-t sokan megvásárolták már a bemutató napján a helyszínen, korlátozott számban azonban még kapható az iskola titkárságán. Ára 3.500 forint.

tici

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 16. hétfő, 09:56