Strasbourgban jártak a Türrösök Nyomtatás
2019. május 06. hétfő, 21:26

Március 5-én, kedden hajnalban 37 diák és 3 kísérő tanár indult Strasbourgba az Euroscola program és a Pápai Tankerület támogatásával. Az utat négy diákunk, Bodó Angelika, Endrész Balázs, Széles Ákos és Tóth Regina csapata nyerte a 4 for Europe országos európai uniós vetélkedőn.

Első megállónk Münchenben volt, ahol megtekintettük az egyik legnagyobb autógyár, a BMW bemutatóközpontját. Fantasztikus autókat és motorokat csodálhattunk meg, sőt néhányba bele is ülhettünk.

Este 8 óra után értünk a németországi Ortenberg várába, ahol a szállásunk volt. A hiedelem szerint a középkorban boszorkányok lakták. Bár nem baldachinos ágyak fogadtak minket, a kilátás mindenért kárpótolt.

Szerdán a vártól kb. egy órányira található Strasbourgban voltunk. Városnéző túránkat ez hajókirándulással kezdtük, majd megnéztük a középkor legmagasabb katedrálisát és a benne található díszes világórát.

Ebéd után felfedeztük a város egy hangulatos részét, a Petit France-t, amelynek girbe-gurba utcáin Elzász jellegzetes fagerendás házai között sétáltunk.

Az Európai Parlament rendszeresen szervez EuroScola-napokat. Ezúttal 620 diák érkezett a 28 uniós tagországból.

A többi iskolához hasonlóan 24 türrös diáknak és 2 tanárnak volt lehetősége arra, hogy megismerkedjen az Európai Parlament munkájával, működésével. A délelőtt folyamán meghallgathattuk az országok bemutatkozásait, kipróbálhattuk a szavazórendszert, képviselőknek tehettünk fel kérdéseket.

Minden iskolának egy perc állt rendelkezésre a bemutatkozásra. Szóvivőnk, Patkó Judit (11. A) kiemelte, hogy büszkék vagyunk 380 éves iskolánkra és milyen nemzetközi tevékenységekben veszünk részt (pl. Erasmus+, AFS).

Délután különböző csoportokba osztva fontos témákat tárgyalhattunk meg: az Európai Unió jövője, az energiagazdálkodás, a migráció, a környezetvédelem és a fiatalok munkavállalása témáiban. A közös munka eredményeként létrejött munkáinkat a többi csapatnak is bemutattuk.

Minden szekció egy szóvivőt választott, aki az ülésteremben összefoglalta a megtárgyalt témákat, majd 10-10 perc állt rendelkezésre a kérdésekre a szavazásra. Az egyik csoport vezérszónoka Tafferner István (11.G) volt.

A beszámolók után egy érdekes feladatokból álló uniós vetélkedő következett. Paraicz Petra (11.A) a nyertes csapat tagja volt.

Amellett, hogy a helyszínen ismerkedhettünk az Európai Parlament munkájával és az ott dolgozó emberekkel, találkozhattunk új kultúrákkal, emberekkel.

A parlamenti látogatás végén meghallgattunk Európa himnuszát, az Örömódát és megtekintettük a tagországok zászlóinak a felvonulását.

A türrös csoport másik fele csütörtökön Königsberg városába látogatott és Strasbourgban tett újabb sétát.

A negyedik napon útban hazafelé a müncheni Deutsches Museumot tekintettük meg.

A múzeum egy hatalmas épületben található, ahol a bányászattól kezdve a fizikai kísérleteken, számítógépeken át egészen a hajókig, repülőkig mindenféle kiállítás fogadja a látogatókat. Nekem a földszint alatt épített barlangrendszer keltette fel legjobban az érdeklődésemet.

Hazafelé a buszon egy remek francia filmet néztünk meg.

Számomra a kirándulás hasznos volt, és egyben szórakoztató is. A programok érdekesek, változatosak voltak, mindenki megtalálhatta a neki vonzó területeket. A társaság pedig vidám és felszabadult volt. A legnagyobb öröm, hogy ennek a kirándulásnak köszönhetően eljuthattam egy új, eddig számomra ismeretlen országba, és megismerkedhettem egy kicsit az igazi francia nyelvvel és élettel.


Bati Ágota, 10. F




Az Európai Parlament Facebook összefoglalója:

Módosítás dátuma: 2019. május 06. hétfő, 21:43