5.G-s szecskanap a Malom-tónál Nyomtatás
2014. szeptember 03. szerda, 20:18

A Türr István Gimnázium és Kollégium végzős 12. G osztálya felejthetetlen napot szervezett a leendő kisgimnazisták számára augusztus 30-án, szombaton a Malom-tavon. Az ötlet Cseke Laura fejéből pattant ki, és mind az osztályfőnököknél, az igazgató úrnál, és a szülőknél is támogatásra lelt.

Játékos feladatokkal szerettünk volna elérni, hogy a 33 kisdiák megtanulja egymás nevét, a további programokkal pedig az önfeledt szórakozás, a barátkozás, és egymás jobban megismerése volt a cél. A kedvencek közé tartozott a kidobó (amiben nemcsak a fiúk, de a lányok is aktívak voltak), a különböző sportjátékok: a ping-pong és a kosárlabda.

A Malom-tó bokros udvarában került sor a „rókázásra”, ami leginkább kincskereséshez hasonlítható. A játék lényeg: több színes cetlit rejtettünk el a területen, 3 csoport indult keresésükre. Az a csoport nyert, amelyik a legtöbb pontot szedte össze, mivel a cédulák különböző értékűek voltak.

A sok játék azonban rendkívül kimerítő is volt, így hamar megéhezett a társaság. Ezúton is szeretnénk megköszönni Bauer Tímea szülőnek, hogy a diákok számára finom paprikás krumplit készített (Krumplihámozásban a 12. G-s fiúk jeleskedtek).

A szecskanap délután négyig tartott, s nagyszerű lehetőség volt mind a ballagó osztály, mind a kisdiákok számára, hogy még az iskolaév megkezdése előtt összeismerkedjenek, kikapcsolódjanak. Reméljük ezzel a nappal sikerült egy újabb hagyományt teremtenünk a Türr Gimnázium számára.

Baboth Adelin
a szervező osztály tagja

Módosítás dátuma: 2014. szeptember 03. szerda, 21:18