A Koll-Actors önképző kör második előadása - Utak Nyomtatás
2013. október 17. csütörtök, 19:44

Lassan két év telt el azóta, hogy felvetették az ötletet egy olyan színdarab megalkotására, amelyben a főáramlatú médiát és annak manipulatív hatását szeretnék megmutatni az emberek számára. Ez volt a Koll-Actors önképző kör első előadása, a Bábmester, amelyet négy alkalommal adtak elő a diákok Péntek Róbert és Tóth Márk rendezésével.

A csoport a nyáron sem tétlenkedett, hiszen az iskolának és a kollégium vezetőségének köszönhetően egy hetet próbával tölthettek a szünidő alatt felügyelet mellett. Az alatt a hét alatt második előadásuk, az Utak nagyon erős alapjait sikerült letenniük. A darabot a csoport egyik vezetője, Péntek Róbert írta és rendezte. Habár a csoportban történtek változások, és nem volt minden próba zökkenőmentes, az előadás kicsit több mint egy hónap alatt készült el.

A darab premierje október 2-án volt a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban, amelyre nem csak az Arany János Programban lévő osztályok mentek el, hanem a szomszédos évfolyamok tanulói is megnézték az előadást.

Robi így nyilatkozott a premierről: „Fantasztikus volt azt látni, hogy az, ami kirajzolódott a fejemben, ilyen méreteket tudott ölteni, és a színpadon is megállja a helyét. Persze ez egy hatalmas energiát felemésztő munkafolyamat eredménye, de nagyon boldog vagyok, hogy röpke egy hónap alatt színpadra vihettük a darabot, de még sok munka van még vele, hogy egy fesztiválon is megállja a helyét. Rengeteg jó építő kritikát kaptunk tapasztalt, szakmabeli ismerősöktől, amelynek nagyon örültünk, mert a jövőben ezeket felhasználva tudunk építkezni.”

A darabban mindkét csoportvezető játszik, ezért hatalmas segítség volt Horváth Tímea 11.F és Horváth Zoltán 10.F-es diákok és Benkő Zsófia Anna és a Teleszterion Színházi Műhely segítsége, akik a fény- és hangtechnikát, valamint ezek használatának megtanítását köszönhetik.

Márk a következőket mondta: „Nagyon boldog vagyok, amiért ennyi kedves ember vesz körül minket ,és segít nekünk járni az utunkat. Hihetetlen mennyiségű energiát fektetett bele az egész csapat és mindenki, aki hozzájárult az darab sikeréhez. Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor az előadás végén kigyulladtak a fények, és mi ott álltunk a tapsoló közönség előtt, akik arcáról mindent le lehetett olvasni. Büszke vagyok a csapatra, és hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult a darab elkészüléséhez."

Módosítás dátuma: 2013. október 17. csütörtök, 19:58