Országos idegen nyelvi verseny Nyomtatás
2019. február 13. szerda, 22:00

Arany János Tehetséggondozó ProgramIskolánk idén az eddigiektől eltérő időpontban és feltételekkel rendezi meg 14. alkalommal az immár hagyományossá vált pápai országos angol és német nyelvi versenyét az Arany János Programban tanuló diákok számára.

Ennek célja a diákok megmérettetésén túl, hogy az ország különböző részén élő diákoknak és tanáraiknak lehetőségük nyíljon egymással találkozni és tapasztalatokat cserélni.

 A verseny időpontja:  2019. november 15-16. (péntek-szombat)

 A versenyt nyelvenként egy kategóriában hirdetjük meg a 11. és 12. évfolyam tanulói számára, így az iskolák eldönthetik, hogy melyik évfolyamból választanak diákokat, esetleg vegyesen. Kérjük a kedves kollégákat, hogy angol vagy német anyanyelvű diákot ne nevezzenek!

Egy iskolából maximum 2 németes és maximum 2 angolos versenyző jelentkezését várjuk. Sajnos nem áll módunkban több diák jelentkezését elfogadni.

 A verseny a hagyományoknak megfelelően két fordulóból áll, pénteken délután az írásbeli, szombaton délelőtt a szóbeli fordulóra kerül sor. Utóbbin az írásbeli forduló 15 legjobb eredményt elért tanulója vesz részt.

 Felhívjuk a kedves kollégák figyelmét, hogy programjaink helye a kollégium épülete (Erkel u. 39.). Kérjük, ide érkezzenek. (Itt tartjuk a megnyitót és a verseny két fordulóját is.)

 A német írásbeli részében a feladatok típusát tekintve nem tervezünk változtatást, azonban célunk, hogy az eddigi B2-es szint helyett a feladatok többsége B1-es (érettségi) szintű legyen, remélve, hogy így több versenyző vállalkozik a megmérettetésre.

A szóbeli részben továbbra is a megszokott 10 témát kérjük, azonban segítségként képet kell húzni a versenyzőknek, így maguk határozhatják meg a kép témáját, illetve szabadon beszélhetnek róla.

Az írásbeli forduló feladattípusai:

Angol/német:

  • olvasott szöveg értése
  • nyelvhelyesség (lyukas szöveg- nyelvtani teszt)
  • lexikai feladatsor

A szóbeli fordulóban kötetlen társalgás adott témakörök alapján mindkét nyelvből

Angol:

  1. School, classmates
  2. Weekends and holidays
  3. Free time activities
  4. Shopping
  5. Travelling
  6. Healthy life
  7. Weather and clothing
  8. The town /city where I study
  9. Environmental protection
  10. Computers and the Internet

Német:

  1. Unsere Schule, unsere Klasse
  2. Ferien und Urlaub
  3. Freizeitbeschäftigungen
  4. Einkäufe, Geschäfte
  5. Reisen und Reisevorbereitungen
  6. Gesunde Lebensweise
  7. Wetter und Jahreszeiten
  8. Leben in der Stadt und auf dem Lande
  9. Die Stadt, in der ich lerne
  10. Umweltprobleme, Umweltschutz

A versenyre jelentkezés határideje: 2019. október 18.

Jelentkezésüket a következő e-mail címre várjuk: csortosmelindagmail.com

A jelentkezéshez a táblázat iskolánk honlapjáról tölthető le docx, doc, rtf és pdf formátumban.

Kérjük, hogy a letöltött táblázatba pontosan írják be a tanulók nevét, osztályát, valamint a kísérő tanár(ok) elérhetőségét! (e-mail címét és mobiltelefonszámát is)

Az esetleges lemondás illetve módosítás végső határideje: 2019. november 11. (hétfő) 0900 óra.


A várható program a következő:

november 15. (péntek)


14:00

14:30-16:00

16:30

18:00


Megnyitó

Írásbeli forduló

Vacsora

Közös program

november 16. (szombat)


7:45

8:30-10:30

11:15

11:45



Reggeli

Szóbeli forduló

Eredményhirdetés

Ebéd

Hazautazás

Mindenkit nagy szeretettel várunk!

mellékletek:

Módosítás dátuma: 2021. november 16. kedd, 23:07